Törvényjavaslatot nyújtanék be a Parlamentnek: szavazzák meg a karácsony egy hónappal később történő megtartását! A kétharmados többség birtokában könnyen megtehetik. A Házban amilyen gyorsan hajtanak végig egy-egy törvénytervezetet, bőven lenne idejük ennek elfogadására is.
A gyerekek az óvodában, iskolában, de otthon is azt hallják a felnőttektől, hogy „Télapó itt van, hó a subája”, meg rénszarvasok húzta szán, a fehér karácsony az igazi. Nos, a globális felmelegedés betesz a szeretet ünnepének. Nemhogy hó, de hideg sem nagyon várható. A plusz tizenöt fok körüli hőmérsékletben komoly nehézséget okoz karácsonyi hangulatba öltöztetni szívünket. A csak néhány telet megélt gyerekek joggal hihetik, hogy a felnőttek csak hülyítik őket ezekkel a szállingózó hópihékkel, havas fenyőkkel, zúzmarás szakállú Télapókkal, azaz hazudnak nekik, mert kinn meleg van.
Az időjárás, lassan megszokott ajándéknapjaiban, inkább vágyunk a természetbe, erdőbe kirándulni, szedni a téli fülőkét, csukára pergetni, vagy csak egyszerűen napfürdőzni. A bátrabbak fürödhetnének a Fancsikában, ha volna benne víz, és még szibériai rozmárembereknek sem kellene lenniük, akik mínusz huszonöt fokos hidegben lubickolnak a Jeniszejben. A kandúrom sem akart mindenáron a meleg szobába költözni, hanem wellnes programmal töltötte a kellemes időt, azaz napfürdőzött, zuhanyozott (mosakodott), csirke farhátat ropogtatott, s a legkevésbé sem izgatta, hogy a szomszéd gyöngytyúkjai, ketrecükből szabadulva hangoskodtak, kapirgáltak. A kertben nyílik a kis fejű margaréta, néhány ibolyatő is nekibátorodott, a felásott földben újból zöldell a kiirthatatlan dudva, egy kapavágásnyi mélységben a giliszták, a megfázás veszélye nélkül morzsolják a termőtalajt (lesz belőle jó humusz).
Szóval az időjárás inkább kora őszt, mint telet idéz. Az ünnepek előtt nem árt egy kis D-vitaminfeltöltés, kedélyjavítónak sem utolsó a napsugarak langyos cirógatása…, de semmi sem tökéletes. Főleg bosszantó, ha az emberiség maga rontja a tökély esélyét. E verőfényes szombati napon nem átallott szél fújni. Ugyan az égen fikarcnyi felhőpamacs sem úszott, néha mégis árnyak vetültek a járókelőkre, levegőben cikázó szemetek árnyai. Nyolcadik emelet magasságában vitorlázó nejlonzacskó nem egy épületes látvány, az arcunkba vágódó újságpapír megint csak bosszúság forrása. Egy-egy erősebb széllökés szemétbandákat görget parkban, járdán, utcán. No, és ott vannak a száraz falevelek. Mintha ősszel senki sem gereblyézett volna, olyan mennyiségben kerültek az utakra, kavarogtak az aszfalton. Néha a szélvédőre is jutott belőlük, egyszerre több is, balesetveszélyessé téve a vezetést.
Csak névleg van gazdája a parkoknak, házmestereket is kiszervezik. Vállalkozásban végzett takarítás, tisztítás olyan, amilyen, vagyis semmilyen. Pénzért csak a legszükségesebbeket végzik el. Az AKSD is csak azt a szemetet viszi el, amit kukákban raktak ki. Ami kiömlött vagy melléjük helyeztek, következetesen helyben hagyják. Kihalt a tulajdonosi, a gazdaszemlélet. Régebben a házmester naponta takarított. Ha kellett, többször is. A parkoknak volt gazdájuk, bennük majd’ minden nap szorgoskodott valaki. A háztulajdonosok elemi kötelességüknek érezték portáik és környezetük rendben tartását. „Tiszta ház, rendes udvar”-féle mozgalmak még ösztönözték is őket. Most csupán lelkiismeret dönti el a rendet, tisztaságot vagy az elhanyagoltságot.
Hiába a környezetvédelmi oktatás, kommunikáció, akciók. Lelkes kevesek képtelenek az országot tisztán tartani. A jobbítás érdekében közmunkás hadakat is bevetettek, ám nem látszik az eredmény. A környezetvédelem fejben dől el. Amíg többeknek fáradságos cselekedet a legközelebbi szeméttárolóig cipelniük az eldobandót, addig csak Magyarország szennybemeneteléről (Moldova György) beszélhetünk. Nálunk inkább uralkodnak balkáni állapotok, mint nyugatiak. Egy debreceni, ha országunk nyugati határszéléig veti a sors, tátott szájjal bámulja a rendezettséget, tisztaságot, s az még csak lájtos felvezető, ahhoz képest, amit a sógorok határának átlépése után már tíz méterrel tapasztal. Úgy is lehet. Az osztrákok környezetük rendben tartásába nem szakadnak bele, mégis tökéletes, és nagyon keményen kinézik, meg is szólítják, sőt leteremtik azokat, akik a legkisebbet teszik ellene. Nálunk miért ne lehetne? A törvény szigorával nem fogunk semmire menni. A magyarok génjeiben benne van a kuruckodás, minden kötelező alóli kibúvás, a kiskapu keresése. Nem a törvény betartására törekednének, hanem annak kijátszására, azaz továbbra is erdőszélre viszik a sittet, eldobják a csokis papírt a Nagytemplomnál, s a Fényesudvarban, a tizediken lakó továbbra is bámulhatja az ablaka előtt elhúzó nejlonszatyrot. Ez a magatartás olyan, mint a fogyatékosság, mint amikor az egyik Y kromoszóma egyik szára letörik (értelmi sérülés). A fejben kellene agymosást végezni.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás