Egészen egyedülálló, sőt, történelmi kiállítás, soha vissza nem térő élmény volt. Nem csupán azért, mert a Szépművészeti Múzeum egymás mellé helyezte Hieronymus Bosch máig együtt sosem látott képgyűjteményét, hanem mert elénk tárult gyakorlatilag a fél évezrede élt művész teljes világa, s követőinek munkája révén hatását is megismerhettük.
Ez egy egészen szürreális világ, amelyet a környezet és a múzeum kiállítóterének megvilágítása, halk zenei aláfestése még sejtelmesebbé, amolyan kiszámíthatatlanná tesz. Azonban Bosch művészete és színvilága, tematikája nem azért meghökkentő, mert egész egyszerűen kínosan abszurd alakokat és visszatérő amorf figurákat jelenít meg, hanem mert az emberi lét végességét állítja középpontba túlvilági festményeivel. Kapcsolatot állít és tiszta, kegyetlen valójában állítja elénk több mint ötszáz esztendő távlatában az üdvözülést, a pokol kínkeserves szenvedését és az ember földi életének lehetetlen és fájdalmas múlandóságát, az egyház szentjeit sem kímélve a kárhozattól. A Hősök terén magasodó múzeumban olyan elképesztő alkotások kaptak helyet, mint a Bolondok hajója, vagy a Szent Antal megkísértése. Ezek egyedülállósága pedig nem csupán abban rejlik, hogy Bosch alkotta őket. Ez rendkívüliségüknek egyik tényezője. A másik pedig az, hogy a máig megfejthetetlen alkotó követői, akikre hatást gyakorolt, rendre megpróbálták újraértelmezni, újraalkotni mindazt, amit ő megfestett. S nem csupán az tulajdonítható a művészettörténet legvitatottabb, németalföldi zsenijének, amelyen a maga kézjegye olvasható, hiszen utódai, akikre hatást gyakorolt, előszeretettel írták alá festményeiket mesterük, prófétai példaképük nevével. Mindezeknek a követőknek a jeles névsorát többek között olyan megkerülhetetlen nevek is színesítik, mint például a flamand származású Pieter Bruegel. Ha – ragaszkodva a címhez – Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoraművének tételeivel kellene definiálni a Bosch-tárlatot, talán úgy tudnám a legegyszerűbben leírni, ha azt mondanám: a háttérben lágyan szól a Promenade, majd egyszerre hangzik fel A Tuileriák kertje és A kijevi nagykapu, miközben folyamatosan A gnóm képét képzeljük magunk elé. Valami ilyesmi, csak ezek a németalföldi művek nem „hangkáoszként” hatnak, inkább olyan hátborzongatóan hiteles emberiségtörténet-ábrázolásként, amifélét Madách írt lírai formában.
Ami a világ eddigi talán legnagyobb szabású és legrendkívülibb Bosch-kiállítását illeti, azaz annak megvalósítását, csillagos ötösre vizsgázott hazánk fővárosa. Ezt mi sem tanúsítja jobban, hogy a tájékoztatás százszázalékig hiánytalanra sikerült, minden szükséges információt előre meg lehetett szerezni a tárlatról. A jegyfoglalás, az érkezés és a bejutás pedig még annak ellenére is kihívás és komoly küzdelem lehetett a legtöbbek számára, hogy csupán elővételben volt lehetőség foglalni, a helyszínen majdhogynem lehetetlen volt jegyhez jutni. Nem, ez nem a szervezők hibája. Ellenkezőleg. Ez nem is hiba, sokkal inkább öröm, hiszen sikeres művészettörténeti mérföldkövet hozott létre Magyarország azzal, hogy ezt a kiállítást megrendezte. A kiállítóteremben a művészetkedvelők pedig rendre kitöltötték a rendelkezésre álló maximális létszámlehetőséget.
Hieronymus Bosch életműve tehát még 2022-ben is megfejthetetlen talányt okoz mind a nagyközönségnek, mind pedig a szakértők egész körének. Felkészül a fauvizmus és a művészettörténet 20. századi periódusának ékköve, Henri Matisse, akinek utánozhatatlan műveiből ugyancsak a Szépművészetiben június 30-án nyílt a kiállítás.
Barna Marci
Új hozzászólás