Reményteli, hosszú út előtt

Ünneplő csapat  Fotó: DVSC Kézilabda

Ez az idény is eljött. Az a 2024-es idény, amelyen a DVSC Schaeffler az elmúlt esztendők legnagyobb debreceni kézimenetelését folytatja. Mindezt pedig olyan csatákra készülve, amelyeknek felhangja immár biztos, közeljövőben esedékes csapatbéli változásokkal is kiegészül.

A piros-fehér leánysereg ősze korántsem sikerült szokványosra, hiszen a bajnokságban újra méltán pályázhat éremre a Loki, ráadásul a Bajnokok Ligájában is közel a továbbjutás – igen nehéz, világszínvonalú ellenfelek legyőzése, megszorongatása után, legyen szó akár a Brest hazai legyőzéséről vagy a Bukarestben vert helyzetből összehozott bravúrpontról. No, de kezdjük az elején! Bár a világbajnoki válogatott szereplés a nemzeti alakulat számára debreceniekkel is a keretben nem sikerült olyan fényesre, ahogyan azt vártuk, a horvátok ellen Göteborgban csodálatos diadallal tartották életben a magyarok az olimpia reményét az idén nyáron esedékes párizsi játékokra. Azóta több nagy bejelentést is tett a DVSC klubja, ráadásul a játékoskeretet illetően máris történtek változások.

A csapat alapembere, a közönségkedvenccé vált brazil Mariana Costa sérülése után féléves szerződést kapott, ám ennek leteltével december végén fájó búcsú közepette hagyta el a cívisvárost. Ezzel pedig nyilvánvalóan nagy űrt hagyott maga után a vezéregyéniséggé érett világbajnok szélső. Őt nyáron követi majd a távozók közt az ifjú Kácsor Gréta, valamint az opciós jogával élt Planéta Szimonetta. Ebből fakadóan tehát átlövő pozícióban lesz szükséges az erősítés, erre pedig már megoldás is született. A francia olimpiai bajnok Sercien-Ugolin, valamint a svéd válogatott Kristin Thorleifsdóttir is átteszi székhelyét Debrecenbe, míg Hámori Konszuéla 2026-ig továbbra is erősíti majd a csapatot.

Mielőtt azonban még a változtatások közül valamennyi végbe menne, rengeteg dolga van Szilágyi Zoltán tanítványainak. Olyannyira, hogy januárban hét mérkőzést is vívnak a lányok, miután az óesztendőt Kisvárdán magabiztos diadallal búcsúztatták – no és persze megünnepelték a kapitány Hornyák Dóra visszatérését. Rögtön különleges csatával indítanak Vámos Petráék. Az a Kozármisleny érkezik ugyanis a Hódosba, amelynek élvonalbeli szereplésében aligha hitt bárki is a baranyaikon kívül, ennek ellenére bátran rácáfolva a kételyekre, már győzelmet is ünnepelhettek a legnagyobbak közt. Utána hét napon belül irány a Brest otthona, majd hazai kupaszereplés következik a Vác ellenében. Egy podgoricai, valamint győri derbit követően január végén két igen rangos hazai megmérettetésen kell majd helytállnia a csajoknak, nem is akárki ellen, hiszen az Odense, illetve az ősi rivális Fradi is látogatást tesz a Nagyerdőalján.

A DVSC Schaeffler a hazai tabellán a negyedik helyen áll a Győr és a Fradi mögött, mindösszesen négy bajnoki ponttal lemaradva az igen tisztesen menetelő, két meccsel többet játszott éllovas Mosonmagyaróvártól. Bár a BL A-jelű csoportjában a Vasutas a hatodik, továbbjutást jelentő helyet birtokolja, valószínűleg így sem fog a forma alapján veszélyben forogni a folytatás, hiszen a Buducnost 4 ponttal áll hátrébb, a Savehof pedig egyetlen egységet sem gyűjtött eddig.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.