Robog a Vasutas

Kácsor Gréta halmozta a találatokat  Fotó: DVSC Kézilabda

A DVSC Schaeffler számára kétségtelenül elérhetőnek tűnik a célul kitűzött érem a szezon végén. Annál inkább, hogy az elmúlt években igen-igen nagy kihívást jelentő mumus, az MTK legyőzése során is olyan játékot mutattak a lányok, hogy a magyar kézilabda élvonalban jelentős eséllyel pályázhat a Loki az újabb imponáló nemzetközi indulásra.

Az elmúlt esztendőkben a fővárosi kék-fehérek ellen nem sok babér termett a piros-fehéreknek. Döntetlenek sorát, utolsó pillanatban elszenvedett egygólos vereségek jutottak Bordás Rékáéknak, ám a 2022/23-mas szezonra olyan kerettel állt ki a DVSC, hogy hazai pályán immár egy cseppet sem jelentett akadályt a Debrecenben is jól ismert Vida Gergő csapata. Bár a mérkőzés szorosan indult, gyorsan előnyt alakított ki a Vasutas a beszórt öt góllal, ám Pál Tamaráék hamar eszméltek és visszatértek a mérkőzésbe, kettő gólra csökkentve hátrányukat. Az első felvonás feléhez érkezve azonban meggyőzővé vált a hazaiak támadójátéka. Kácsor Gréta kizárólagos támadásbeli becserélése jó döntésnek bizonyult, az ifjú átlövőre nem talált ellenszert az MTK védelme. A kapuban – máris mondhatjuk, hogy szokásosan – Catherine Gabriel brillírozott, hétméterest is hárított, kapuját bevenni pedig aligha volt könnyű feladat a budapestiek számára. A szélek is halmozták a Debrecen oldalán a találatokat, így Petrus Mirtillre és Töpfner Alexandrára hárult rengeteg figyelem. A szünetben jelentős Loki-előnnyel, 15-10-es állással vonultak pihenőre a felek.

A folytatásban a cívisvárosi beállók is parádéztak, Bordás Réka befordulásait nem tudták megakadályozni a vendégek, így még tovább nőtt a debreceni előny. Szilágyi Zoltán tanítványai bronzérmeshez méltó teljesítményt nyújtottak végig a mérkőzésen, ám a hajrában minden energiájukat mozgósítva támadtak Anna Kekezovityék, azonban ez sem volt elég, hogy megtörjék a piros-fehér védelmet. Fizikális küzdelem zajlott a pályán, így mindkét csapat számára többször adódott lehetőség, hogy emberelőnyben támadjon. Az MTK fala némileg megnehezítette a DVSC Schaeffler akcióit, de Szilágyi-mester eredményesen forgatta játékosait, így rendre sikerült megtalálni az ellenszert. A hajrában a fiatal debreceni hálóőr, Torda Vanessa is bemutatott néhány tapsot érdemlő hárítást, a végén pedig megérdemelten örülhetett a piros-fehér gárda. A végeredmény 31-24 lett, így két meccsből második győzelmét is megszerezte a Loki.

A soron következő mérkőzés ugyancsak a Hódosban lesz, pénteken. Mint ismert, szeptemberben valamennyi találkozóját hazai parketten vívják a debreceni lányok. Ezúttal a DKKA, a dunaújvárosi alakulat látogat majd a Kassai útra, amely csapat mint klubszinten, mind pedig szurkolói téren szoros barátságot ápol a hajdúságiakkal. Ebből fakadóan tehát baráti, de korántsem küzdelemmentes mérkőzésre van kilátás a két bajnoki pont megszerzéséért.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.