Talán maga Vitéz Ferenc sem tudja már, összességében hányadik könyve látott most napvilágot Holló László képzőművész (1887-1976) születésnapjára, március 6-ára. A Kossuth-díjas ecsetmester tisztelői, a Holló-kultusz éltetői az idén is megkoszorúzták Kövér József mellszobrát a Medgyessy-gimnázium mellett, a Holló László-emlékmúzeum előtt – a Holló László sétányon. (Van utca is elnevezve Debrecen díszpolgáráról, aki 38 esztendeje halt meg, hátra hagyva 41 évvel fiatalabb feleségét, Maksa Olgát, aki ma is él, egyedül, 87 éves.)
Alföldi Kentaur – ez a címe a tanulmánykötetnek, nagy betűvel a kentaur, mintha keresztnév lenne. Merthogy az Idegen szavak kéziszótárában kis kezdőbetűvel van írva (természetesen), jelentése: „mesebeli lény a görög mitológiában, alsó teste ló, felső teste ember” a szűkszavú meghatározás szerint.
Vitéz Ferenc azzal a szent meggyőződéssel látott munkához, hogy Holló „életműve évtizedekkel halála után is rejt felfedni valókat”. Többen hangsúlyozták már, hogy Holló László grafikai tevékenysége felér a festészetével. Vitéz ezt a „tételt” alaposan, belemélyedéssel bizonygatja. A művész hátra maradt rajznoteszeibe lapozott bele. Ezeken a lapokon többnyire vázlatokat találunk, az alakok „lebegnek”, az alkotás mezejében nem tudunk elkülöníteni alapot és hátteret, nem beszélhetünk mélységekről, de tetten érhetjük az alkotót, hogy miként gyakorolt, hogyan képezte önmagát, hogyan „tréningezett”, tartotta formában magát, a képességeit, hogyan pallérozta az adottságait, milyen témák érdekelték, miként készült nagyobb kompozíciókra.
A művészeti író (költő, író, tanár stb.) kis könyve mintegy hatszáz (1910 és a hatvanas évek között keletkezett) ceruza-, toll- és diópác-vázlat, kroki, rajzi jegyzetlap tükrében igyekszik boncolgatni a műhelytitkokat. Idő ette noteszek ezek, amelyeknek lapjain befejezetlenül hagyott rajzok találhatók, nem műalkotások, hanem kezdemények, tanulmányok, művészi „időtöltések”, ám sokat elárulnak a művész ízlésvilágáról, gondolkodásáról, világlátásáról.
Vitéz Ferencnek csak Holló Lászlóról ez a hetedik könyve. 1998-ban jelent meg a Lángból riadó angyal (verses asszociációk a művész munkáira), 2002-ben jött ki a Csokonai Kiadónál Holló László életregénye, a „Szent Antal megkísértése”, 2004-ben kismonográfiát írt a művész grafikai világáról (Putnokon jelent meg), 2007-ben Holló László 120 aktgrafikáját tanulmányozta, 2012-ben pedig megjelent a Holló László művészete – élet és mű az életmű-képek tükrében (ez a legalaposabb munka a művész pályájáról). HollóFény – ez a címe annak az egyelőre kéziratban lévő verseskötetnek, amely Vencsellei István fotóanyagával jelenik meg. A fotóanyag a művész életéből ellesett pillanatokkal ajándékozza meg az érdeklődőket.)
Az Alföldi Kentaurban hatvan rajzát ismerjük meg a művésznek, az írások tartalmát érzékeltetni meg talán elég idézni a beszédes fejezetcímeket: Minden vonal kincs; A párizsi rajznotesz; Szent Antal megkísértése és Magdolna bűnbánata; A grafikusi identitás kezdete; Grafikai közelítések Szent István sorsához; Színvázlatok és szövegjegyzetek; Miért drámai a lakodalmas téma?; Az önfeledtségtől az önviaskodásig;, A korpusz több mint anatómiai tény; A noteszlapok rajzi naplók; Miből lesz (még) kép?; „Kultúrateremtő gesztus”; A rajzok mint rítuslényegű, mítoszalkotó, ismétlődő cselekvések. Ezek többnyire (?) megjelentek a Néző+Pont folyóiratban a szerző egyszemélyes, „mindenes” folyóiratában. Ráadás tanulmány a függelékként közölt elemzés, címe-témája: A Renoirt önmagán keresztül újraértelmező Holló.
(erdei)
Új hozzászólás