Pontyra készültünk, de mégis csukára váltottunk (titokban süllőt is reméltünk), miközben emberhosszúságú harcsáról beszélgettünk.
De kezdjük az elején. Minden évben a Felvidéken, unkatestvéremnél, Lalinál töltök néhány napot. Mindez horgászat címszó alatt megy (az utóbbi két évben tömény ivászattá fajult, mert megkóstolásra elcipeltem pálinkafőző tudományom legsikeresebbikeit, rokonom sem ásványvizet hozott hűtőtáskájában), de – és éppen hazafelé jövet, a kocsiban döbbentem rá a lényegre, mitől aztán harsány röhögésben törtem ki – soha nem fogtunk semmit…, pontosabban Lali nem fogott semmit, az évek folyamán még értékelhető kapása sem volt. Nem tudom, hogy csinálja, mert a mobilja tele van kapitális példányok fotóival. Legutóbb Liptószentmiklóson, a Garam víztározón szákolt meg egy tíz és félkilós pontyot. De, ha együtt áztatjuk a zsinórokat, be van oltva kapás ellen. Az unokatestvéremmel szemben három félkilós ezüst kárász fórra tettem szert, tegnaptól pedig 4,75 cm-es sügérrel növeltem az előnyt.
Minden alkalommal más vizet keresünk. Idén Ipolyságtól 15 km-re nyugatra, a Viski-tó (Ipolyvisk, szlovákul Vyškovce nad Ipľom) lett a kiszemelt. Valamikor a hetvenes években a helyi termelőszövetkezet (tsz) duzzasztotta fel a Viski patakot, hogy elegendő öntözővízhez jussanak. Tsz már nincs, duzzasztó van. Maszek kezelésben működik. Jó víz lehet, mert a környékbeliek legendákat mesélnek pontyairól és harcsáiról. Állítólag az idén fogtak már hatvankét kilós bajuszost, pontyból pedig tizenhatos a helyi csúcs. Unokatestvérem elhívta egyik haverját, aki jól ismeri a vizet. Pontyra készültünk, de gyorsan lebeszélt szándékunkról. Ő a csukára esküdött. Azt mondta, ha nem fogunk semmit, felakaszthatjuk. Megkegyelmeztünk neki.
Szóval kiértünk a tározóhoz. Könnyen megközelíthető. A gát közelében vertünk tábort. A tutira ígért ragadozók miatt gyorsan kishalakat fogtunk. Felszereltük a drótelőkés szerelékeket (a csukának sűrű fogazata van, amellyel képes elszakítani a damilt, ezért a fémelőke), feltűztük a kishalakat és küldtük be a mélybe. Aztán vártunk, aztán megint és még mindig. Este fél kilencre fogyott el a türelmünk. Addig hat bot horgain fickándoztak a csalihalak. Étvágygerjesztően képesek vergődni, nincs az a ragadozó, amelyik képes lenne ellenállni ilyen csábosan, könnyen elérhető falatoknak. Kivételek a viski csukák - legalább is látogatásunk napján. Érzéketlen taplók, tohonya tuskók. Az első órában feszülten lestük a kapásjelzőket. A szél himbálta, lengette őket, a zsinórokba öblöket hajlított egy-egy erősebb lökés, de az istennek nem akartak megfeszülni, a jelzőket felvágni, az elektromosokat megcsipogtatni. Próbáltuk medervonalban, közel a parthoz. Cseréltük a halakat, de semmi, miközben a kisebb példányok az orrunk aprították a küszöket (népies nevén: snecik). Egy idő után csökkent a figyelmünk. Mintha tudat alatt elkönyveltük volna, ma nem fogunk semmit. Meg kell hagyni – sajnos – jól könyveltünk. Beszélgetni kezdtünk erről-arról. Szlovákiában nem szeretnek dolgozni az emberek. Az épülő autópályák elkerülik a magyarlakta területeket. Alacsony a nyugdíj (400-500 euró). Drágaság van. Orbán Viktor hülye. Robert Fico is. A világbajnokságon gyengén muzsikálnak brazilok. A lusta, érdeklődés nélkül a mederfenéken lebzselő ragadozóknak köszönhetően jó néhány szlovák-magyar közös problémát sikerült kiveséznünk (kivételesen alkohol nélkül. Hazaérve pótoltuk. Borovicska, meg borovicska…, kísérőnek is). Amit tőlünk a politikusok kaptak, azt nem teszik zsebre…, igaz, véleményeinket elfelejtettük az érdekeltek felé továbbítani. Amikor fogyóban lett a szó, a nap is beleunt az égi tündöklésbe. A kettő együtt pakolásra ösztökélt. A zsinórokat megáztattuk. Jól kibeszéltük magunkat. Szép volt a környezet. A Börzsöny karnyújtásnyira kéklett. Héja pockot fogott a közeli mezőn. Gólyák köröztek a tó felett. Szép alakú és színű felhők úsztak el felettünk. Messze a távolban villámlás, dörgés…, azaz hal nélkül is lehet egy kellemes délutánt eltölteni…, vagy csak a savanyú a szőlőt próbálom édesíteni, eladhatóvá tenni?
Írásom végén érdekességképpen említem, hogy a hal szlovákul ryba, bár szívesebben emlékszem egy Révkomárom közeli Zlatna ryba (Aranyhal) vendéglőre, ahol mindenféle rágható és nyelhető földi jóval elláttak egy egész éjszaka. Majd ha egyszer végre fogunk valamit, talán halványulni fog az emléke. Jövőre megint nekiveselkedünk.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás