Jobbik: felesleges és költséges az embereket rezsiharcra verbuválni

Budapest, 2014. január 4., szombat (MTI) - A Jobbik szerint felesleges és költséges az embereket rezsiharcra verbuválni, arra bármilyen propagandát vagy mozgósítást folytatni.

 

 

    Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ha a kormánynak fontos az ügy, akkor törvényben garantálja, hogy a választások után sem fognak az árak elszabadulni, vagy szándéka hitelességének bizonyítására adjon ki erről egy politikai nyilatkozatot. Az ellenzéki képviselő Orbán Viktor miniszterelnök a napokban sokaknak megküldött - a rezsiharc melletti kiállásra felhívó - levelére utalva arról beszélt, az országgyűlés elsöprő többsége támogatta a lépéseket, és nincs tudomásuk arról, hogy azóta bárki meggondolta volna magát. Jelezte azt is, arról sincs tudomásuk, hogy az EU, a NATO vagy valamelyik nemzet hadat üzent volna Magyarországnak az energiaárak csökkentése miatt. Közölte, mivel nem tudják, kivel szemben kellene megvédeni a rezsicsökkentést, ezért érthetetlennek tartják a mozgósítást, a drága kormányzati propagandát.


    A szóvivő szerint két dolog lehet a kiküldött levelek és a mozgósítási szándék mögött; vagy skizofrén a kormány és lényegében "saját maga ellen szólítja harcba a sajátjait" vagy "szimplán ostobának nézik a magyar embereket" és csak egy újabb, olcsónak nem nevezhető kampányfogásról van szó.  Emlékeztetett arra, hogy 2012-ben négy levelet kaptak a magyar emberek a kormányfőtől, és ez szerinte 3 milliárd forintjába került az adófizetőknek, míg tavaly bruttó 800 millió forintért tudhatták meg az emberek azt, hogy "Magyarország jobban teljesít".  Az ellenzéki politikus arról beszélt, nem tudják, mennyi a mostani "szánalmas, pitiáner, drága kampány" költsége, de szerintük felesleges a közpénzeket erre szórni. Szerinte ugyanis azzal amit a kormány megspórol az emberek számára a rezsidíjak csökkentésével, azt a pénzt így ki is veszi a zsebükből.



MTI 2014. január 4., szombat 13:57


Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.