Az utóbbi napok terrorcselekményei újból felszínre hoztak egy, a témában kevésbé tárgyalt kérdést: hogyan viselkedjünk fenyegetett helyzetben? Senki sem szeretne áldozattá válni, de az sem megoldás, hogy ezentúl otthonunkból ki sem mozdulunk.
A terroristák azokat támadják, akik a legvédtelenebbek, azaz a tömeget. A szó átvitt értelmében is egy nagyobb embercsoport ellen elkövetett merényletnek van a legnagyobb „durranása”. A világ legismertebb városaiban elkövetett robbantásoknak, lövöldözéseknek jelentős a hírértéke. A média ezeket az eseteket világgá kürtöli. Az elkövetők számára kettős a haszon: egyrészt világméretekben megismerik a gyilkosokat, nézeteiket, módszereiket; másrészt félelmet gerjesztenek, állampolgárok biztonságba vetett hitét torpedózzák meg, meglehetős sikerrel.
A szakértők szerint Magyarország terrorfenyegetettsége alacsony. Akár megkönnyebbülten hátra is dőlhetnénk székünkben, de ne tegyék! Ne feledkezzünk meg NATO tagságunk okán az országra rótt kötelezettségekről, amelyek akár tartalmazhatják az Iszlám Állam elleni harcban történő részvételt is. Azt is tartsuk észben, hogy az ördög nem alszik.
Az átlagember nincs felkészülve egy esetleges terrorakció esetén tanúsítandó magatartásra. A váratlan, véres támadás általában sokkolja a helyszínen tartózkodókat, cselekvésre képtelen állapotba kerülnek. Többnyire tehetetlenek is, hiszen a helyes magatartásra nincsenek tanult és/vagy gyakorolt ismeretek. Az ösztönök azért néha helyes megoldásokat sugallnak.
Akár tetszik, akár nem, a tömeget nem kerülhetjük el. Tömegközlekedési eszközön, színházban, szórakozóhelyen, bevásárló központban és számtalan más helyen ott a sokaság. Amit tehetünk, hogy csak a legszükségesebb ideig tartózkodunk köztük. Kerüljük a nagyobb csoportosulásokat, az időjáráshoz képest túlöltözötteket, figyeljük embertársaink viselkedését, nagy ívben kerüljük a gazdátlan csomagokat, dobozokat. Ha szokatlant, gyanúsat észlelünk, azonnal jelezzük a biztonsági őrnek, ott dolgozónak vagy rendőrségnek.
Robbantásos merényletnél vagy van szerencsénk, vagy nincs. Lövöldözéses támadásnál több mindent tehetünk, ha már a sors úgy hozta, hogy rosszkor voltunk rossz helyen. Először is győzzük le kíváncsiságunkat. Ne érdekeljen az, hogy megtudjuk, kik és mit csinálnak. Ahogy a helyzet engedi, meneküljünk. Érkezéskor nem árt feltérképezni a terepet, a helyiséget, megjegyezni a gyors távozás lehetőségeit. Ha a meglógás egy ideig lehetetlen, gyorsan keressünk rejtekhelyet, de még inkább fedezéket. A rejtekhely kevésbé jó megoldás, mert ha az odabújók nem is látnak, de a terroristák még „kiszúrhatják”. Ne lapuljunk golyóáteresztő anyagú tárgyak mögé. Ajtó mögé se rejtőzzünk, mert az is átlőhető, ráadásul az elkövetők arrafelé szívesen eresztenek meg egy-egy sorozatot, feltételezve, hogy mögötte emberek állnak. A fedezéklehetőségek a golyóbiztos anyagok, tárgyak, ám onnan is érdemes minél hamarabb eltűnni, mert a támadók előbb-utóbb felfedezhetnek. Ha nincs se rejtekhely, se fedezék, még halottnak tettethetjük magunkat.
A terrortámadásra is érvényes a megállapítás: a legjobb védekezés a támadás. Azért hősködni csak végszükségben érdemes. Ha nincs fedezék, vagy a terrorista minket szemeli ki, két lehetőség közt választhatunk: vagy nyuszi módjára a lövöldözőkre bízzuk életünket (azok meg lelőnek), vagy valami váratlant teszünk, s amíg azok lereagálják, van néhány pillanatunk a cselekvésre.
Félelemmel teli a XXI. század második évtizede. Meg kell tanulnunk együtt élni vele, de a véres akciók megelőzésére, vagy ha „belecsöppenünk”, tudatos viselkedésre is törekednünk kell. Átlagemberekként így vehetjük fel sikeresen a harcot a terrorizmus ellen. E magatartásnak üzenete is van: nem hátrálunk meg!
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás