Elmúlt az év legmeghittebb ünnepe. Szállhatnak a közhelyes mondatok, mi történik akkor, „Ha elmúlik karácsony…”, jön a „szilveszteri őrület” és durrogtathatunk hasonló megszokottan velős mondatokat. De helyette egy kicsit összegezhetnénk is.
Ami azt illeti, a karácsony alapvető fizikai része hiánytalanul megvolt. A gőzölgő halászlével nem lehetett betelni, akárcsak a különböző húsételekkel, töltött káposztával, mézeskaláccsal és megannyi finomsággal. A fények csábítóan villogtak az ablakokban, a házfalakon, az utca csendje pedig ezeken az estéket rendszerint más volt. Nem kihalt. Olyan meghitten csendes, békés. Ki-ki a maga ünnepi körében töltötte a karácsonyt, egyesek a nagyvárosokba érkeztek, magam például a minden évben várva várt nyíradonyi ünnepet élveztem.
És mi a helyzet azokkal, akik egyedül töltötték a Szentestét és Krisztus, a Megváltó születésének ünnepét? Szerencsére a különböző önkormányzati intézmények, erre szakosodott cégek, egyesületek is segítséget nyújtottak, civilként pedig a magunk részéről is megtehettünk minden tőlünk telhetőt, hogy az összefogás erejével örömöt és belsőséges hangulatot varázsoljunk a betegek, éhezők, magányosok karácsonyába, elvégre az ünnep igenis mindenkié. Természetesen ebben az esztendőben sem maradt el a jól ismert és bevált tévéműsor Ben Hurral, Bruce Willissel, no és persze elsősorban Kevinnel. Maradjunk ez utóbbinál! Sokszor emlegetett, valakinek már-már valóban unalmas is, de még mindig tudott újat mutatni és morális irányt adni. Hogy a bevásárlóközpontok (újra)megrohamozása - immár szokásosan a visszaváltandó, cserélendő ajándékok miatt - közepette mégis lehessen egy kicsit őszintébben, érzéssel gondolni egymásra, és rájönni, fontos a család, a barátok. Amíg van kihez szólnunk, és van, aki válaszol. Épp úgy, ahogy Kevin ismerte fel a hozzá hasonló magányos, magát elveszettnek érző barátot a Central Park galambidomárjában, akinek odaadta Mr. Duncantől, a Reszkessetek, betörők! második részének „láthatatlan” hősétől kapott barátság-vadgalambját a kis szőke lurkó.
Most pedig, hogy a kajakómából kezdünk karácsony után felocsúdni, ideje rájönni, ez az év is eltelt. Jön a szilveszter, a modern kor emberének egyik alapvető és globális oka az ivásra, a földtől elrugaszkodott mulatozásra. Talán ilyenkor egy kicsit azt is megünnepeljük, hogy végre túléltük az aktuális esztendőt, amelynél „csak jobb lehet”. Már megint azok a fránya közhelyek… igaz, a 2022-es évben azért kijutott emberiségünk számára bőséggel katasztrófákból, háborúból, inflációból, politikában túltengő, abszurd szituációkból. Magyarként azért egy kicsikét mégis örülhettünk. Tudom, a focinál megosztóbb kérdés jelenleg - különösen a vb után - nincs a földön, de talán szabad örülni, hogy az Aranycsapat óta végre újra a minőségé a főszerep a pályán. No, meg ott az a milliónyi apró lokális öröm, amely nélkül nem tudtuk volna ép ésszel kihúzni 2022-t. Ha pedig már Magyarország, a több mint ezeréves történelmünk nem kímélte a világ magyarságát, jelenkorunkban pedig úgy tűnik, aligha bízhatunk meg valakiben. Úgy fest, az emberiség még keresi a békéjét a Mindenhatóval, több-kevesebb sikerrel. Hátha 2023-ban legalább Magyarország megtalálja azt a békét, amely során végre odaadhatja Kevinhez hasonlóan a maga barátság-galambját…
Barna Marci
Új hozzászólás