Szolgáltatás

Sokba kerülhet a felelősségbiztosítás nélküli kerékpározás

Budapest, 2014. november 9., vasárnap (MTI) - Az elmúlt években növekedett a kerékpáron közlekedők száma, ennek megfelelően a biciklis baleseteké is, míg  2011-ben 1814, tavaly már 2004 személyi sérüléses balesetet okoztak a kerékpárosok, és egy-egy ilyen károkozás, biztosítás hiányában, akár több millió forintjába is kerülhet a vétkes kerékpárosnak - közölte a Genertel online biztosító az MTI-vel.

 

E-betegek, e-orvosok - gyógyulás-e?

Gyógybigyók

A földesúr igencsak fájlalta bordáját, sajgott a karja, lábán kékeszöld elszíneződések virítottak. Ludas Matyi alaposan helyben hagyta Döbrögi uraságot. Ez volt az első verés a háromból. Döbröginek nem kellett utánanéznie, mitől vannak fájdalmai. Eredetét egyértelműen ismerte. Ápolójának, Biri néninek sem kellett diagnózis felállításával vesződnie. A vajákos asszony valóságos intézmény volt az uradalomban. Ha valakit köszvény gyötört, vagy nátha kínozta, hozzá fordultak. A természetes gyógymód elkötelezettjeként hirdette: „fűben, fában orvosság”.

Áfonya: küzdelem a medvékkel

Maci az áfonyásban

Aki Erdélyben áfonyát szeretne szedni, komoly valószínűséggel vetélytársra akad egy-egy barnamedve személyében. A bogyós gyümölcs a macik kedvenc csemegéje, s erősen zokon veszik, ha mások eleszik előlük.

Biokertészek vására

Az elmúlt tíz évhez hasonlóan, idén október 11-én is megrendezik a Biokertész Kör tagjainak köszönhetően a Kandia utcai biovásárt Debrecenben.

Reformok a Debreceni Vöröskeresztnél

Életet ment a véradás

Komoly reformokat ígér a cívisváros és környéke véradói számára Reichert Tünde, a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezetének véradószervezője.

Szinte semmi sem szent

Kié lesz a termés?

Arany János: Fülemile című versében perre ment Péter és Pál, mert nem tudták eldönteni, hogy a Pál fájának Péter kertjébe átnyúló ágán billegő, énekelő fülemüle hangja kit illet. A hétköznapok egyszerűbb szomszédviszályokat produkálnak.

Töltött tök

Íme a kész töltött tök

A cukkini a tökfélék családjába tartozik. Élettani hatásai kedvezőek, számos vitamint (A, B1, 2, 6, 9) és ásványi anyagot (mangán, kálcium, magnézium, kálium, réz, foszfor, cink) tartalmaz. A növény egésze ehető, az ízletes húsa mellett a héja és a magvai is.

Jó tudni: kártérítést kérhetünk

A vonaljegyben benne van a biztosítás

Kevesen tudják, hogy kártérítés igényelhető tömegközlekedéskor elszenvedett sérülésekért a menetjegy igazolásával.

Augusztus 15-étől reklámadót kell fizetni

Budapest, 2014. augusztus 14., csütörtök (MTI) - Augusztus 15-étől reklámadót kell fizetni a reklámokból származó árbevétel, valamint a saját célú reklámok költsége után a médiavállalkozásoknak, a kiadóknak, a szabadtéri reklámhordozók használóinak, az internetes reklámok közlőinek.

Citromos túrós torta

Citromos túrótorta

Ajándékba kaptam ezt a finom édességet, aminek elkértem a receptjét, hogy legközelebb elkészíthessem. Szívesen ajánlom ezt a sütés nélküli könnyű desszertet a nyári hőségben. Bármilyen alkalomra vagy csak úgy. Az íze magáért beszél.

Oldalak