Higgadt, fegyelmezett végjátékkal 84-78-as arányban a DEAC férfi kosárlabdacsapata legyőzte otthonában a Körmendet szombaton, noha Hőgye Patrik és Kovács Ákos nélkül álltak pályára.
Hatalmas vágtával indult a mérkőzés, mindkét oldalon szórták a kosarakat a játékosok. A DEAC higgadtabb, szervezettebb játékkal próbálkozott, míg a vendéglátók lerohanásokkal szereztek pontokat. Mócsán Bálint első percben dobott triplája után a hazai közönség trágár mocskolódásba kezdett az egykori körmendi játékossal szemben, amire a debreceni csapatkapitány további három távoli dobással felelt, elhallgattatva a „kemény” szurkolókat. Az első negyedben még további hárompontos dobása volt az ifjú Gál Csongornak és Pongó Máténak, így előnnyel kezdhették a második negyedet: 26-27.
Jól kezdődött a második tízperc, Wade közelije után Mócsán beejtette ötödik tripláját. A debreceniek sikeresen fékezték a vendéglátók villámtámadásait, majd a tizenharmadik percben Mócsán ismét triplázott, végleg elhallgattatva az ellene szurkoló nézőket. 31-38-as állásnál időt kértek a körmendiek, ezután továbbra is jól dobtak a debreceniek, ám eredményesen zárkóztak a dunántúliak. A nagyszünet előtti utolsó percekben Szubotics is csatlakozott a triplázókhoz, így kiegyenlített eredménnyel mehettek az öltözőbe: 44-44.
Idegesen, kapkodva kezdett a debreceni gárda, amit lerohanásaival kihasznált a vendéglátó csapat. Nyolcpontos hátránynál időt kért Pethő Ákos, aminek következtében szorosabb lett a DEAC védekezése, és három szerzett labdával faragtak a hátrányon is: 63-61.
Feszült hangulatban kezdődött a záró felvonás. Mindkét oldalon sok volt a rontott dobás, fej-fej mellett haladtak a csapatok. A 32-ik percben kipontozódott Osztojics, így nehéz helyzetbe került a DEAC. Ennek ellenére koncentráltabb játékba kezdett az egyetemi csapat, és Wade valamint Tyus triplájával átvették a vezetést. Az utolsó percig eldöntetlennek tűnt a végeredmény, ám Tyus újabb hármasával, majd kiharcolt faultja utáni bedobott büntetőivel kijelölte az utat a győzelemhez, amelyet Szubotics kiharcolt faultja után értékesített dobásai zártak le: 78-84.
A mérkőzés legjobbja Marcus Tyus lett 23 pontjával, 4 lepattanójával és 8 kiharcolt faultjával (27 val). A mérkőzés feszültségét jelzi, hogy nyolcszor volt vezetés váltás, és hét alkalommal döntetlen az állás.
Barna Attila
EGIS Körmend – DEAC 78-84 (26-27, 18-17, 19-17, 15-23)
KÖRMEND: Kiss M. 8/3, Longino 7, Carter 6, DURÁZI 15/6, GRIMES 18/9 csere: Ferencz 7/6, IVOSEV 11, Kiss B. 3/3, Hansen 3/3.
vezetőedző: Matthias Zollner
DEAC: Pongó 3/3, TYUS 23/6, MÓCSÁN 20/18, SZUBOTICS 17/3, Osztojics 4 csere: Wade 5/3, Gál 3/3, Gáspár 5, Flasár 4.
vezetőedző: Pethő Ákos
Pethő Ákos: Fontos volt, hogy jól kezdjük a meccsett, mert a Körmend hazai pályán képes lendületbe jönni, örülök, hogy a meccstervünk alapja sikerült. A második negyed végén és a fordulás után viszont ritmust fogott az ellenfelünk, de jól reagáltunk rá, a jó védekezésünk mellett limitálni tudtuk a támadó lepattanóikat, ráadásul kulcsszituációkban mi tudtunk kosarat szerezni második esélyből. Sokszor elhamarkodtuk a támadásainkat, viszont a legfontosabb pillanatban szépen körbejárt a labda, aminek köszönhetően meg is szereztük a győztes hárompontost. Nagyon értékes sikert arattunk, mind a kupában, mind a bajnokságban szeretnénk folytatni a jó évkezdést.
Mócsán Bálint: Nagyon örülünk a győzelemnek, és igazából le a kalappal a Körmend előtt is, mert tényleg egy ki-ki meccset tudtunk hozni. Azt gondolom, hogy mind játékos, mind néző szempontjából izgalmas volt. Most a mérleg felénk billent, és úgy érzem, hogy voltak hullámvölgyek a támadásunkban, kicsit akadozott, és egy-két olyan rossz szituációba támadó lepattanót engedtünk nekik, ami nem jött jól, de mutatja a karakterünket, hogy még miután át is vették a vezetést, visszakapaszkodtunk, és utána sikerült megnyerni a mérkőzést. Ezt így a szív diadalának mondanám, mert tényleg brusztolós, felfokozott hangulatú mérkőzés volt.
















Új hozzászólás