Egy ismerős arc a debreceni sporttörténelemből, egy ismerős arc napjaink cívis-hétköznapjaiból. Bernáth Csaba a DVSC ificsapatában kezdte, majd hét profi bajnoki cím és egyedülálló karrierje után egészen más vizekre evezett.
A Loki közönségkedvenc védőjeként a mai napig ő az egyetlen olyan piros-fehér labdarúgó, aki a Vasutas-alakulat valamennyi bajnoki címéből és Magyar Kupa-trófeájából kivette a részét aktív játékosként. Társai iránti tisztelete, elhivatottsága a sportág és a csapat iránt köztudottan példaértékű. Talán ez is közrejátszott abban, hogy rövid ideig a DVSC csapatkapitányi szerepét is magára ölthette, ám gondolkodását játékosként és vezetőszerepét a sportból való visszavonulása után is megtartotta, az élet egészen más területén. A város legismertebb sportcsapatából – épp a csúcson – Debrecen egyik legismertebb szórakozóhelyének élére vezetett az útja, szűk 8 évvel ezelőtt. Hogyan vált Bernáth Csabából, a kiváló futballistából bártulajdonos? Mit tart a város legnagyobb erősségének? Milyen kapcsolat fűzi a zenéhez? Minden kiderül interjúnkból. A beszélgetés a sportbarátság és a közös lokálpatriotizmus miatt készült tegező formában.
- Mindentől elvonatkoztatva, ha Debrecen nevét hallod, mi jut eszedbe először?
- Nagytemplom, Tankcsapda, Roncsbár, no és persze, a DVSC.
- Tehát akkor inkább fogalmak, mintsem emlékek.
- Nekem ez a hely az otthonom. A Loki-szlogennel élve: az én városom, az én csapatom. Ide köt minden, itt nevelkedtem, itt élnek a barátaim, a családom, itt vannak a vállalkozásaim. Debrecen nekem magát az életemet jelenti.
- Egy kicsit bentebb haladva városon belül, ha a „roncs” szót olvasod valahol, el tudsz tekinteni attól, hogy rögtön a bárra gondolj?
- Nem. Egyértelműen mindig a hely jut eszembe a kifejezésről. Csak utána ugrik be egy rommá tört autó. Aki valaha is járt szórakozni legalább egyszer, biztos, hogy ismeri ezt a mára márkanévvé érett nevet, helyszínt. Szerintem a városban nincs olyan fiatal, aki ne tudná, mit is jelent az, hogy Roncs.
- Annak idején Fejes Tamással, a Tankcsapda dobosával alapítottátok közös vállalkozásként. Neked, mint sportolónak és neki, mint zenésznek, hogy született meg az elhatározás, hogy együtt vágtok bele?
- Angliából bejött a romkocsma, mint stílus. Itthon először Budapesten jelentek meg az ilyesmi helyszínek, elég nagy népszerűséggel. Úgy láttuk Tomival, hogy ami Pesten megjelenik, az előbb-utóbb Debrecenbe is megérkezik. A cívisvárosban ráadásul igény is van rá. Tomi zenei múltja révén pedig egyértelmű volt, hogy a kulturális vonulatot sem szabad nélkülözni, ezért az alapötletet egy koncertteremmel bővítettük. Bátran mondhatjuk, hogy ez egy jó vállalkozás lett.
- Szóba került a koncertterem. Errefelé most indul az élet, sőt, el is kezdődött a nagyszabású koncert-bulisorozat. Olyan, tömeges rajongótáborral rendelkező húzónevek találhatók a listán, mint Margaret Island vagy épp az egyre népszerűbb Krúbi. Milyen előkészületeket igényel egy ekkora esemény?
- Ha már a nagyokról beszélünk, érdemes megemlíteni például a Punnany Massifot, a Halott Pénzt, Kowalskyt, akik „nagyszínpados” karrierjük előtt szintén felléptek nálunk. Ráadásul dupla-tripla-teltházzal. A legnagyobb pedig Duff McKagan, a Guns N’ Roses gitárosa, aki ugyancsak adott már itt koncertet. Különösebb előkészületre nincs szükség. Olyan hangtechnika van a koncertteremben, amely akár egy fesztivál közepes színpadán is megállná a helyét, a fénytechnikát is dicsérik, a biztonsági szolgálat megint csak hibátlanul teljesít. Ha tömeg van, a logisztikára nyilván figyelni kell, a jegyértékesítésnél például. Viszont ezekkel a tényezőkkel sosem volt gond, 8 év alatt csaknem 1000 koncertet tartottunk már, sosem akadt probléma szerencsére.
- Te mennyire adtad át magad az esti-éjszakai szórakozásnak, sportolói szabadidődben?
- Nem igazán járhattam. Igaz, nem is nagyon akartam. Hétköznap edzés volt, hétvégén meccs. Az edző egy hónapban talán egyszer engedett el. Nem is dohányoztam sosem. Most, hogy már nem focizom, sűrűbben eljárok szórakozni, de régebben nem volt jellemző.
- A közös munka során mennyire sikerült Fejes Tamással, egymással megszerettetni a saját hivatásotokat?
- Nagyjából sehogy. Ő nem igazán kedvelte a focit. Nekem nem volt gondom a zenészekkel, sőt. Dobolni mégsem tanultam meg, de őt nagyon szeretem, ahogy dobol koncerteken. Mégis remekül dolgozunk együtt, más stílust, gondolkodást képviselünk, így köztes utat igyekszünk választani minden kérdésben.
- Beszéljünk a máról! A városi élet több területén helytálltál, helytállsz, a sporttól a vendéglátásig. Mit tartasz a város legnagyobb erősségének?
- A fejlődést. Szemmel láthatóan egyre erősebben fejlődik, az elmúlt 4-5 évben különösen. Nagyon komoly cégek érkeznek Debrecenbe, az élsportban szintén erős a város, és nem csak a fociban. Igazán élhető városnak tartom. Már nem csak egynapos turistacélpont, számos kulturális és szabadidős lehetőség adott, a környéken is. Komoly sportjelennel és múlttal rendelkezik, az éjszakai életről pedig nem is beszélve, a Nagyerdőtől a Hal közig, vagy akár maga a Roncsbár.
- Végül térjünk vissza egy kicsit a már többször említett kultúrára, éjszakai életre! A zene általában milyen szerepet játszik a te, személyes életedben?
- Mondhatnám, elengedhetetlen. Feldob, lenyugtat, érzéseket vált ki belőlem. Inkább az élőzenét kedvelem. Itt, ahogy tehetem, minden koncerten itt vagyok. Frusztrál, ha csend van, muszáj, hogy mindig legyen körülöttem valamilyen zene.
Barna Marci
Új hozzászólás