Laza hangolás

Lehengerlőek voltak  Fotó: DVSC Kézilabda

A DVSC Schaeffler immár másodízben lépett pályára felkészülése során a Nagybánya ellen, péntek délután. A szoros edzőmérkőzés helyett egyenesen lehengerlő erődemonstrációt tartott a Loki a Hódosban.

Több szempontból is különlegesen kezdődött a délután 4 órára kiírt találkozó. Elsősorban azért volt rendhagyó a kezdő sípszó, mert a Nagybánya csapata késéssel érkezett a cívisvárosba, így a mérkőzést kezdését tíz perccel el kellett tolni. A második „meglepetés” viszont már sokkal ünnepélyesebb és örömtelibb volt. A népes, mintegy 250 szurkolót számláló drukkerhad a lelátón köszöntötte a csapat büszkeségét, az U18-as világbajnokságon frissen bronzérmet szerzett Csernyánszki Liliánát. Ezt követően már akadály nélkül indulhatott a csata a pályán. A piros-fehérek nagyon lazán szórták a gólokat, szervezetten játszottak a hazaiak. Rögtön a meccs elején időt kellett kérnie a vendégeknek. Gólok csak az egyik oldalon születtek, a találatoknak pedig a debreceni szurkolók örülhettek. Csaknem kilenc perc elteltével, 6-0-s különbségnél már másodszor kért technikai szünetet a vendégek mestere, azonban ez sem segített, a debreceni betörésekből és szélső helyzetekből rendre gól született, az átlövők, élükön Planéta Szimonetta pedig rendre megtalálta a rést a falon. Már 10, illetve 11-0-ra is vezetett a Vasutas. Ekkor hét a hat elleni játéknak köszönhetően sikerült eredményesnek lennie immár a Nagybányának is, de érdemi zárkózásra nem futotta. A hazai kapuban Catherine Gabriel brillírozott, hetesvédéssel is elkápráztatta a közönséget, sőt, kihasználva a túloldali üres kaput, még ő is tudott gólt szerezni, akárcsak Hornyák Dóra és Vámos Míra. A félidőben 23-11-et mutatott az eredményjelző.

A fordulást követően Szilágyi Zoltán kapust váltott, az ifjú Torda Vanessa vette át rutinos társa helyét, hasonló sikerekkel. Az ellenfél játékát pedig kiválóan sikerült mezőnyben lassítani, támadásaikat kivédekezni. Nem volt tehát kérdés, hogy a DVSC erődemonstrációt tart majd a meccs végén is, amelyet összesen húsz gólnyi különbséggel, 39-19-re nyert meg.

A tervek szerint még három alkalommal lép pályára a piros-fehér gárda a felkészülés során. Bár voltak elmaradt mérkőzések, remélhetőleg a következő edzőmeccseken be tudják majd pótolni a lányok, ami kimaradt a covid miatt. Augusztus 18-án a romániai Zilah lesz az ellenfél, majd a felvidéki Nagymihály 19-én, végül 26-án a Ferencváros. A szezon pedig szeptember első hétvégéjén rajtol majd.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.