A Kállai kettős fájdalmai

Látványos lépések

Aki táncra tippel, helyesen teszi. Talán az egyik legismertebb néptánc széles e hazánkban.

Táncballada műfajú. Egy veszekedő, majd kibékülő szerelmespárról szól. A táncos történet természetesen happy enddel végződik, egybe kelésüket ásó, kapa és nagyharang sem választhatja el.

Állítólag már a XVII. században táncolhatták a történetet. Első leírása mégis csak 1895-ben történik. Érdekes módon Móricz Zsigmond is gyűjtött dalokat. 1903 és 1905 között Szatmár megyét járva, ő jegyezte fel a Kállai kettős szövegét, melyet fel is használt első színdarabjához, a Sári bíró-hoz.

A Kállai kettős kapcsán mégis Kodály Zoltán neve ugrik be először. A tánc után a zeneszerző és -gyűjtő először 1921-ben érdeklődött. Sokra nem jutott, mert akkortájt a helyiek csak táncolva tudták bemutatni. 1926-ban sikerült lejegyeznie, rá két évre pedig fonográfon is rögzítette. A háború után zenekari művé komponálta át. Rábai Miklós koreografálta meg. A komplex művet először 1951-ben az Operaházban mutatták be.

A Kállai kettőssel kapcsolatos érdekesség azonban csak most következik. Tudni kell, hogy Nagykálló 1747 és 1867 között Szabolcs vármegye székhelye volt. Mint ilyen, börtönnel rendelkezett. A rácsok mögötti Kállai kettőst egészen másként járták. Szó sem volt szerelmes párról, a táncolás kemény büntetés következménye. Ha a rab valamilyen fegyelmezetlenséget követett el, egy szűk fogdába zárták. A helyiség annyira kicsi volt, hogy csak állni lehetett benne, leülni, lefeküdni nem. A megbüntetett nem sima padlón ácsorgott, hanem fatüskékkel telerakott deszkára. A rab az ácsorgást nem sokáig bírta két lábon, azokat váltogatni kezdte. Világos, hogy egy lábon állva, a testsúly a talpat jobban nyomta a tüskékbe, még fájdalmasabbá téve fogva tartott nyomorult helyzetét. A Kállai kettősben szereplő váltogatott lépések utalások a rab lábkapkodásaira.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.