Életmű-díjat kapott Wacha Imre nyelvész

Wacha Imre

Budapest, 2014. szeptember 6., szombat (MTI) - Életmű-díjat kapott Wacha Imre nyelvész a közmédia napja alkalmából a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójától, Szabó László Zsolttól szombaton a budapesti Millenáris parkban.

A jelenleg is oktató Wacha Imre tanár, nyelvész a díjat a közmédiában eltöltött 50 éves kiemelkedő beszédtanári munkásságának és nyelvművelő tevékenységének elismeréseként vehette át az MTVA vezetőjétől.

Az MTVA méltatása szerint Wacha Imre neve ma már fogalom a közmédiában. Kitűnő előadókészsége, anekdotázó stílusa, kedves humora sokak, köztük bemondók, műsorvezetők számára könnyítette meg a szövegértelmezési gyakorlatokat és beszédtechnikai órákat.

A díjátadón felidézték a 83 éves tanár életpályáját; eszerint Wacha Imre nyelvészként a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársa volt, ahol számos szótár, kézikönyv szerkesztésében vett részt. Nevét azonban nem csupán a tudományos munka tette ismertté, hanem az előadói tanári munka, amellyel bemondók tucatjait, egyetemi vagy főiskolai hallgatók százait, iskolások vagy tévénézők tömegeit vezette be az értelmes és szép kiejtésű magyar beszéd rejtelmeibe.

1964-ben kezdte a rádió, majd a televízió bemondóit oktatni, mint nyelvész. Dolgozott Bőzsöny Ferenccel, Debrenti Piroskával, segítette Acél Anna, Kertész Zsuzsa, Török Annamária, Varga János, Szlotta Judit és Bordi András indulását a  pályán. Szinte mindenki megfordult az óráin, akik ma mikrofon előtt beszélnek a közmédiában.

Wacha Imrének a beszédoktatás mellett az elmúlt évtizedekben 13 önálló, 7 társszerzővel írt könyve és 260 cikke, tanulmánya jelent meg.

Wacha Imre a díjat megköszönve arról beszélt, a közmédia tévés és rádiós munkatársainak tisztán és érthetően kell megtanulniuk beszélni, mert mint fogalmazott, „a médiában más beszédtörvények vannak, mint a hétköznapi nyelvben”. A nyelvész tanár szerint azonban a beszédtanulás önmagában nem elég, meg kell tanulni gondolkodni is, hiszen a nyelv segítségével az ember gondolatokat, érzéseket tolmácsol.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.