Az LMP a bal- és jobboldali politikai elitet is eltávolítaná

 Budapest, 2014. január 8., szerda (MTI) - Az LMP nem köt választási szövetséget a korábban hatalmon lévő politikai erőkkel, kormányra kerülése esetén pedig a bal- és jobboldali politikai elittel is leszámolna.

 

    Erről Schiffer András, a párt társelnöke és parlamenti frakcióvezetője beszélt szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.  Kiemelte, az LMP a tavalyi "véráldozatok" után is kitart eredeti stratégiája mellett, vagyis egyszerre kínál alternatívát azoknak, akik 2010-ben "pokolba kívánták" a Gyurcsány-Bajnai-kormányokat, mára pedig elegük van a "nemzeti cinizmus rendszeréből" is. Schiffer András kiemelte, pártja semmilyen, a rendszerváltás óta hatalmi szerepet vállaló szervezettel nem lép választási együttműködésre.
    A baloldali egyeztetésekről szólva úgy fogalmazott, tisztul a kép, vagyis felsejlik a villanydrót, amelyen újra összeülnek a "2010-ben szétrebben verebek" néhány "kakukkfiókával kiegészülve". Ez az "álbaloldali" kurzus eladósította és függőségbe taszította az országot, a lakosságot pedig devizahitel-csapdába kergette - fejtette ki, hozzátéve: a "jelenlegi kurzus pedig elődei kitaposott útján robog tovább".  Schiffer András szerint az LMP éppen ezért arra törekszik, hogy 2014 után "belátható időn belül" eltakarítsa a korábbi politikai elitet.

    A frakcióvezető médiahekknek nevezte a hírt, miszerint Róna Péter közgazdász, az LMP pártalapítvány egyik vezetőjének neve is felmerült a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjeként. Szerinte mindez azt mutatja, hogy a baloldalnak semmi sem drága, Róna Péter ugyanis - mondta - mindazt képviseli, ami ellentéte a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok tevékenységének.



MTI 2014. január 8., szerda 15:43
 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.