Galamb affér a harmadik és negyedik emelet lakói között

Vannak, akik szögekkel védekeznek a galambok ellen

Egy debreceni négyemeletes bérház negyedik emeletén lakott a néni, aki lassan tíz éve megözvegyülve, magányosan várta az elkerülhetetlent, a túlvilágra költözést.

A harmadikon egy hoppon maradt fiatalember búslakodott hónapok óta. Élettársa, a tüneményes szépségű Böbe, egyszerűen faképnél hagyta. Búcsúlevelében így indokolta döntését: „Találtam olyan pasit, akinek van pénze, neked csak ígéreteid voltak.”

Hosszú éveken keresztül a néni társaságát egy macska alkotta, ám szerény nyugdíjából nem táplálhatta kellőképpen, melyet a macsek elunva, egy meleg nyári napon, szellőztetés céljából kitárt bejárati ajtón át meglógott. A néni akkor szokott rá a galambok etetésére. Már hajnalban hallhatták a szomszédok: - Tubi, tubikák, gyertek ide! A néni enni add nektek.

Azok meg jöttek. A galamb a békesség és boldogság madara, ám a kenyérmorzsákért vívott harcokban a szárnyasok eme hiedelemről egyszerűen megfeledkeztek. Heves szárnycsattogtatások, rikácsolássá erősödő turbékolás a legálomszuszékabb ember szeméből is kiverte az álmot. Pláne a fiúéból, aki álmatlanságban szenvedett, amióta szerelme a pénzesebb pasival bútorozott össze.

A cserbenhagyás a fiatalember idegeit amúgy is alaposan megviselte. A fiú eljutott az összeomlás határára. Nem elég a maga baja, de még ott vannak azok a galambok is. Felettébb bőszítette az ablaka felett állandósuló élelemharc és annak sűrű potyadéka, mely beterítette a párkányt, a még a Böbe által vásárolt két cserép mályvát. Hiába szólt az öregasszonynak, az sértésnek vette a felszólítást. Később már az ajtaján is hiába kopogtatott, nem nyitotta ki. Egyik nap gondolt egyet és hurkot vetett. A damilból kötött csapda közepébe morzsált, s egy perc sem tellett bele, már a hurokban vergődött az első galamb. A sikeren felbuzdulva úgy gondolta, akkor megtizedeli a környéken repkedő galambpopulációt. Újabb hurok, megint egy szárnyas. A harmadik tubi túl hevesen és hangosan próbált szorult helyzetéből kitörni, ami felkeltette a negyedik emeleti szomszéd érdeklődését. Amikor rájött, miben mesterkedik az alatta lakó, fejhangon sipítozta: - Ezért fel fogom jelenteni!

Meg is tette. Másnap kiszállt egy nyomozó. Felvette a jegyzőkönyveket, aztán negyedévig semmi. Közben a néni továbbetette a galambokat, a guanó pedig gyakran csapódott be a harmadik emeleti ablakpárkányra. A fiú fogcsikorgatva tűrt. A cérna akkor szakadt el nála, amikor megjött a végzés. Állatkínzásért a bíróság százezer forintra büntette. Amikor a hivatalos iratot olvasta, az öregasszony örülhetett, hogy nem került a fiatalember közelébe, mert nagy valószínűséggel nem került volna ki élve kezei közül.

A fiú dühében leitta magát, csak másnap indult megoldást találni. Illetékes helyen kiokosították, hogy egy önkormányzati rendelet alapján a városban tilos a galambok etetése. A fiú rögtön jelezte felső szomszédja ténykedését. Azon melegében papírra is vetette. Ennek nyolcadik hónapja. Azóta nem történt semmi…, illetve a kárvallott szerint még több a galamb. Egyszer a lépcsőházban összefutott a nénivel. Epésen meg is kérdezte: - Mi van? Emelték a nyugdíját, hogy több morzsát tud kiszórni azoknak az átkozottaknak?

Az öregasszony sipító hangja az egész lépcsőházban zengett: - Maga szemtelen fráter. Fel fogom jelenteni zaklatásért, becsületsértésért!

A fiúnak ekkor jutott először eszébe, hogy el kellene költözni.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.