Szombaton délelőtt a Nagypiac forgalma a szokottnál erősebb. Szabadnap lévén sokan ekkor szerzik be a vasárnapi ebédhez valókat. Minden kapható.
Ami lényeges egy vásárlásnál, mindezekhez a bolti áraknál olcsóbban lehet hozzájutni. Persze, akik a standok között nyitott szemmel járkálnak, az árkartell hamar feltűnik nekik. Bizony akadnak portékák, melyeket majd’ minden kofa ugyanannyiért ad. Ugye, az árkartell tisztességtelen piaci magatartás, de mert még így is olcsó, a fene bosszankodik rajta.
Erős paprikát kerestem. Jó a náthára, magas vérnyomásra, ám én inkább az ízéért szeretem. Ugyan elmúlt az az idő, amikor egy tál halászlébe négy paprikát is belevágtam, azért ma sem aprózom el. A piacon van egy törzshelyem. Mindig ott veszem a szárított csípni valót. Így télen üvegházi prímőrrel is próbálkozhatnék, de egy-egy csípősért egy ökör árát is elkérik, másrészt erőssége lutri. Nem egyszer bosszankodtam példányokon, melyeknél még a kígyóuborka is jobban mart.
Korábban az árus tízes kötegekben 100-120 forintértért kínálta. Meglepetésemre, portékája most 200-at kóstált. Igaz, dizájnos celofántasakban, nemzeti szín pántlikával kellette magát. Gazdasági szakemberek erre jegyzik meg: a hozzáadott érték emeli az árat. Itt sem történt más: a paprika olyan, mint évtizedek óta, csakhogy a kofa eddig, egy befőttes gumival egybe fogva, csak úgy natúr értékesítette, de a csicsás kiszereléssel az árát közel duplájára srófolta.
A zacskó és az áremelés nem szegte kedvem, szándékomtól nem tántorított el. Két tasakkal kértem. A feleség szolgált ki, mert az árus éppen kávét kortyolgatott. Az iszogatásban nem találtam semmi kivetni valót (még akkor sem, ha műanyag pohár kisüstit rejtett volna), hiszen ki tudja, mikor kelt, meg azért a csarnokban sem volt az a banánérlelő meleg.
A férfi az egyik korty után köhögésben tört ki. Gondolom, a fekete cigányútra ment. Mikor végre szóhoz jutott, meg is jegyezte:
- Ez szép halál lenne.
- Van ennél szebb is – ellenkeztem.
- Igaz – csapott homlokára – Szex közben.
- Például – hagytam jóvá.
- Képzelje el… - folytatta -, egy ismerősöm tényleg úgy halt meg. Isten bizony, így volt – emelte magasba két ujját, gyorsan letéve a nagyesküt, sztorija hitelességét erősítendő.
- Nocsak?
- A férfi egy kis etyepetyére ment a szomszédjához. Meztelenül, a nőn feküdve adta ki lelkét. A nagy ijedelem után magához térő hölgy először a hullát lelökte magáról, és telefonált a házi orvosnak. A doki hamar érkezett. A halál okaként infarktust jelölt meg. A nőnek ezután jött a neheze. A halott feleségének kellett szólnia, hogy hozzon át valami tisztességes ruhát, mert az csak trikóban, rövidnadrágban ugrott át. Az ünnepi ruha azért kellett, hogy abban, illően eltemethessék, ne pucéran feküdjön a koporsóban.
A történeten röpke ideig rötyöghettünk, mert az árus felesége szikrázó szemekkel, szinte gyilkolni tudott volna. Jókedvünket rögvest elapasztotta. Gyors búcsúzás, s léptem is tovább.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás