Magabiztos győzelem a horvát bajnok ellen

Győzelmi öröm  Fotó: DVSC Kézilabda

Bajnokság előtti főpróbát tartott péntek délután a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapata, amely a horvát bajnok Podravka együttesét fogadta a cívisvárosban. Bár az első felvonást délnyugati szomszédunk alakulata nyerte, a második félidőben jött a roham, majd a Loki-győzelem.

Az EHF Európa Ligában induló Vasutas a BL-résztvevő Podravka Vegeta együttesével csapott össze pénteken a Hódosban. Noha a lelátón családias létszámú szurkolósereg gyűlt össze, nagy csatára volt kilátás a parketten.

Nem volt kifejezetten olajozott a Debrecen kezdeti játéka, Pletikosicék átlövésekből, szélsőjátékból is eredményesen támadtak, míg a hazai támadások több alkalommal is elhibázott lövésekkel fejeződtek be. Noha nem volt kifejezetten látványos és technikailag hibátlan a játék, hosszútávon nem sikerült a horvátoknak 3 gólnál nagyobb előnyt kialakítani, Grosch Vivienék folyamatosan tapadtak ellenfelükre. Az első játékrész derekához érve jött néhány Bartulovic-bravúr is, majd lassacskán kezdett rendeződni a piros-fehérek játéka. A szünetre kétgólos Podravka-vezetéssel vonultak a felek: 12-14.

A folytatásban szemmel láthatóan harcosabb Loki állt a pályán, bár egyelőre csupán egyenlítésre futotta a kiválóan védekező Podravkával szemben. Úgy tűnt, a meccs hajrájához érkezve, hogy a kék mezesek kézben is tudják tartani a mérkőzést, ám a DVSC nem így gondolta. Gyors támadások következtek, Szilágyi Zoltán leányhada lerohanásokkal próbálkozott, amely egyértelműen nem volt Pandzáék ínyére. Olyannyira nem, hogy már az előny is a debreceni oldalon volt, az utolsó percekre pedig minden kérdés eldőlt: 28-23 arányban diadalmaskodott a felkészülés végi főpróbán a DVSC SCHAEFFLER.

Ezt követően pedig kezdődik a bajnokság. Szeptember 7-én a Vasas ellen lép pályára idegenben a cívisvárosi csapat, majd hazai pályán először egy héttel később, az újonc Esztergom vendéglátójaként szerepelnek a lányok.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.