Ahol az előny hátrányt jelent - edző és tanítványa

Fiú és apja

A hajdúsámsoni Máté Attilával és fiával, ifj. Máté Attilával, mint edzővel és tanítványával beszélgettem az ökölvívásról. Hogyan lehet sikereket elérni, nehezíti-e a munkát az apa-fiú viszony?…

Máté Attila 21 évesen többszörös korosztályos magyar bajnok, diákolimpiai és több dobogós győzelmet ért el. Ennek ellenére egy szerény, visszafogott srác ült velem szemben. Már 6-7 évesen is eljárt néha édesapja edzéseire, de 10 évesen érett meg benne az elhatározás, hogy komolyabban vegye a sportágat, amiben fogadott testvére, Varga Miklós kétszeres olimpikon is inspirálta. Azóta rendszeresen járt edzeni, és sok mindent köszönhet ennek a többek között kitartást, önfegyelmet igénylő sportnak. Jelenleg a Debreceni Egyetem sportszervező nappali tagozatának végzős hallgatója. Természetesen elsődleges célja a diploma megszerzése és a nyelvvizsga, mellette azért jut ideje kispályás focira és barátaival mindenféle szabadidős tevékenységre. Minden csak megfelelő szervezés, időbeosztás kérdése. Iskolában nem mondhatni, hogy bármilyen előnyét élvezte volna annak, hogy élsportoló, a büszke tekinteteken túl, hiszen a versenyek, edzőtáborok miatt előfordult hiányzás, amit szerencsére sikeresen, jó eredményekkel pótolt be. Édesapján túl, akit elsődleges példaképének tekint, akad pár profi bokszoló és magyar olimpikon, akire felnéz. Szeretne is megfelelni édesapja elvárásainak, ami úgymond egy kis plusz nyomást is jelent számára. Volt arra példa, hogy egy diákolimpiai meccsen győzelmével minden várakozását felülmúlta, és bármilyen kemény ember is, nagyon elérzékenyült. Sajnálatára itthon nem helyeznek olyan nagy hangsúlyt az ökölvívásra, mint mondjuk más külföldi országokban a befektetett munkáért cserébe. Persze utolérik az elismerések. Főleg azoktól, akik otthon vannak ebben a műfajban, de sajnos még többen nem követik ezeket az eseményeket, nem hallanak róla eleget.

Büszke édesapját nagy örömmel töltötte el, amikor fia érdeklődést mutatott szeretett sportága iránt, bármilyen veszélyei is lehetnek. Örülne, ha nyomdokaiba is lépne, miután abbahagyja a bokszolást, mint bíró, edző. Ő sosem erőltetett semmit, szerinte mindenki a saját életének, szerencséjének a kovácsa, de ha valaki jól érzi magát abban, amit csinál, akkor sikeres is lehet.

Máté Attila igazi példakép neveltjei számára is, aki nem tudott elszakadni sportoló múltjától, így edzőként folytatta pályafutását. Úgy fogalmazott: menet közben Varga Miklós és Ungvári István saját nevelésű A válogatott bokszolók mellett végzett munkájára felfigyelve lehetőséget kapott és így meg is szerezte a legmagasabb, három csillagos fokozatot, ami edzőként járhat, így nemzetközi világversenyeken is részt vehet, mint edző és ott állhat a sarokban. Jelenleg is sok időt tölt a válogatottal, ahol is dr. Kovács László szövetségi kapitány munkáját is segíti. 2009-ben az Év Edzője címet is elnyerte.

Szerinte fiának minden adottsága megvan ahhoz, hogy túl is szárnyalja őt. Abban mindketten egyetértenek, hogy a tehetség megvan a fiatal utódban, hiszen sok eredményt fel tud mutatni, és sokra lehetne még vinni, viszont most az egyetem és a nyelvtanulás elsőbbséget élvez az edzéseknél. Így nem teljes erőbedobással koncentrál a bokszra.

- Milyen a kapcsolatuk?

Ifj. Máté Attila: - Igazából nem sok minden változott, ugyanúgy megvan az apa fia kapcsolat. Edzéseken annyiban különbözik, hogy kicsit többet vár el tőlem, és én is többet szeretnék nyújtani a többiektől. Van bennem bizonyítási vágy felé.

Máté Attila: - Úgy veszem észre, hogy a fiaimmal (Attilával és Varga Miklóssal) kicsit szigorúbb vagyok, mint másokkal. Nem élvezhetnek előnyt, mert ebben a sportágban az csak hátrány lenne. A szorítóban nem számíthatnak senkire, ott mindenkinek saját magát kell védenie. Ha valaki nem veszi komolyan az edzéseket, akkor ott komoly árat fizethet érte. Aki többet dolgozik, jobb kondiba kerül. Ha valaki nem úgy csinálja a dolgokat, ahogy kell, akkor további plusz feladatot kap, a fiaimnak még többet is szoktam adni.

- Mitől jó egy jó edző?

Ifj. Máté Attila: - Ha egy versenyzőnek bármi problémája van, azt elmondhatja az edzőnek. Van, aki például több mindent és hamarabb megoszt vele, mint a saját családjával, bármiről is legyen szó. Eredményes, példamutató. Mindenkinek meglátja a saját egyéniségét, így annak megfelelően alakítja az edzéseket.

Máté Attila: - Példamutató, következetes. Akik komolyan gondolják ezt a műfajt, nem fognak azért utálni, mert nagyon megdolgoztatom őket edzéseken, mert tudják, hogy csak a javukat szolgálja. Úgy vettem észre, hiányzik is a tanítványoknak a keménység, mint amikor egy kicsit lazább edzést tartok. Hiszen ha elmegyünk egy versenyre, csakis kemény munkával mögöttünk nyerhetünk. Ezért is fontos a példamutatás, a szakmai hozzáértés, tapasztalat. Fontos, hogy maximálisan megbízzon az edzőben a tanítványa, mert a testi épsége is függ tőle. Sokan szégyellnék feladni, és inkább összeveretnék magukat, ezért az edzőnek kell rálátnia a helyzetre, hogy vigyázzon egy gyerekre. Nagy az edző felelőssége. A bizalom meghálálja magát, mert egy küzdő akkor teljesít szívvel lélekkel és meg tudja és meg is meri tenni, amit mondanak neki. Ha ez nincs meg, akkor egy versenyző nem feltétlen adja ki magából, ami benne van, mert félhet attól, hogy probléma történhet, tartalékol. Az edzőnek kell látnia a folyamatok végét. Nem csak egy meccset kell nyerni, hanem egy csatát majd az egész végén. Úgy kell tervezni, hogy egy háborút kell megnyerni. Az apró kis csatákból lesz majd a nagy győzelem. Az ökölvívás nem olyan, mint a többi küzdő sportág, itt, ha egy meccset veszt valaki, akkor kiesett. Máshol lehet vigaszág, itt nincs. Itt az első vereség után véget ér a küzdelem.

- Hogyan készülnek egy-egy mérkőzésre? Miben más egy általános edzés és egy versenyre készülés?

Ifj. Máté Attila: - Fel van építve. Versenyek előtt sűrűsödnek az edzések. Az elején vannak az alapozások, utána erősítés, pörgetés. Verseny előtt nem szabad megterhelni az izomzatot, hanem csak ráhangolódni az edzésekre, a versenyre, és felpörgetni inkább szellemileg, testileg az embert. Fontos a versenysúlyra való készülés, odafigyelés is.

Máté Attila: - Az ökölvívás olyan sportág, ami súlyozásos, fontos a versenysúly hozása. Így nagyon nehéz akkor a legjobb teljesítményt nyújtani, mikor a legjobban le van fogyva. Verseny előtt minden ellenfél több kilót is lead, hogy minél kisebb súlyban induljon, hogy minél nagyobb esélye legyen a győzelemre. Ezért éhen-szomjan küzdenek, így nagyon nehéz a maximumot nyújtani. Általános erőnléti edzéseket hetente háromszor tartunk, versenyek előtt ezek sűrűsödnek, a minél jobb állóképesség elérésére. Először az ennivalót, majd a vizet vonjuk meg, amennyire lehet.

- Hogyan lehet érvényesülni ebben a sportágban?

Ifj. Máté Attila: - Meg kell benne mindenkinek találnia a saját egyéniségét, hogy ki miben erősebb, és azt az oldalát fejlesztenie, ahhoz egy stílust kialakítania. És persze nagy elhatározás, kemény munka kitartás árán lehet sikereket elérni.

Máté Attila: - Ha az ember ott van az élmezőnyben, ha válogatott. Oda hosszú, kemény munkával lehet eljutni. Tíz éves kortól érdemes elkezdeni. Három év kemény, kitartó munka után elkezdődhetnek a hivatalos meccsek is. A köztudatban leginkább a felnőtt világversenyeken való mérkőzés marad meg, ahová nagyon nehéz eljutni. Hiszen számtalan ország, számtalan tehetséges versenyzője küzd ezért.

- Hogyan látják a sportág helyzetét hazánkban?

Ifj. Máté Attila: - Szerintem most mély gödörben van, mert régen volt már olimpiai bajnokunk és érmesünk, és nem igazán helyezik előtérbe.

Máté Attila: - Szerintem egyre jobb a megítélése, ezért az anyagi támogatás is jobb lett. Látok fejlődést. Régebben a fejvédőktől nem is lehetett igazán jól látni az ellenfeleket, ahogy ezek lekerültek, visszakapta jobban a „szerethetőségét”. Nagyobb a veszély, a kockázat, amit az emberek viszont szeretnek.

Dancsó Bettina

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.