Nívós Loki-nyitány a kéziparketten

A debreceni csapat  Fotó: DVSC Kézilabda

A DVSC SCHAEFFLER tavalyi BL-riválisa, a norvég sztáralakulat Vipers Kristiansand ellen kezdte az I. Kermann IT Kupát péntek este. Szoros csatában maradtak alul a piros-fehérek, akik még vezetést is tudtak szerezni, ám Koppangék végül két góllal diadalmaskodtak.

Sajtótájékoztatóval indult a négycsapatos torna nyitónapja. A kézilabdaklub bejelentette, hogy tizenkét új szponzorral bővül a támogatói kör. A DVSC – Vipers meccs előtt aztán a klub köszöntötte a csapat olimpiáról hazatérő játékosait, így Füzi-Tóvizi Petrát, Kristin Thorleifsdóttirt, valamint Tamara Haggertyt.

A kezdő sípszót követően meglehetősen rohamtempóban kezdtek a norvégok, már 1-5, majd 1-6 is állt az eredményjelzőn, Lunde kapuja pedig bevehetetlennek bizonyult. Túl az első félidő derekán aztán valami beindult, szervezetten építkezve sikerült egyenlíteni, végül az első felvonás hajrájában már Tóth Nikit éltette a közönség, a friss igazolás ugyanis a vezetést is megszerezte a Vasutasnak. Szoros folytatásra volt kilátás, függetlenül attól, hogy a pihenőre még így is egygólos Vipers-vezetéssel vonultak a felek: 12-13.

A második félidő első percei újfent a hazaiakról szóltak. Sercien Ugolin egalizált, majd újfent a Loki birtokolta a vezetést, ám – nagy fejtörést okozva ugyan – érdemben nem sikerült a sztárgárdát megtörni. Egészen negyedórán keresztül, az utolsó tizenöt percre fordulva ugyanis immár magabiztos előnnyel támadhatott a Debrecen, hiszen három volt a hazaiak javára. A Bajnokok Ligájához hasonlóan aztán a legvégén ment el a bravúr, így a Vipers Kristiansand jutott a torna döntőjébe szoros, 23-25-ös diadalával.

A nap másik mérkőzésén a Ferencváros a Buducnost Podgorica ellen lépett pályára. Az egykori debreceniekkel felálló montenegróiak meglepetésre legyőzték a beállóként Bordás Rékát soraiban tudó Fradit. Ennek eredményeképp tehát a bronzmeccsen derbi következik: DVSC SCHAEFFLER – FTC, míg az aranymeccsen a Vipers és a Buducnost csap össze.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.