Nagy pofon a Szuszában

A mérkőzés után a Loki és a szurkolók  Fotó: DVSC

A DVSC labdarúgócsapata péntek este folytatta élvonalbeli szereplését. A hazai, Diósgyőr elleni vereség után a fővárosban, az Újpest otthonában szeretett volna javítani a Blagojevics-csapat.

Felemás előjelekkel várhatta a Vasutas a vendégszereplését a Szusza Ferenc Stadionban. Bár legutóbb sikerült megtörni az átkot, és legyőzni a lilákat saját környezetükben, ám az Újpest hazai pályán mostanában igencsak mumusnak számít a cívisvárosiak számára. Szrdjan Blagojevics nem számíthatott az egymeccses eltiltását töltő Jorgo Pellumbira, míg Ferenczi János visszatért a csapatba. A futballhangulatra nem lehetett panasz, hiszen a hazai b-középpel szemben igen népes, teleszektoros vendég szurkolósereg gondoskodott a kiváló atmoszféráról.

A nemrégiben tulajdonosváltáson átesett, jócskán megújult Újpest rohamtempóban kezdte a találkozót. Az első percekben ettől függetlenül nem sikerült helyzeteket kialakítani, ám az első felvonás derekához közeledve megélénkült a játék. Dzsudzsák Balázs is megmutatta magát, ám a hazaiak Megyeri kapujára is igyekeztek veszélyesek lenni. A 20. percben szögletből jöhettek a fővárosiak, az üresen felugró Bese pedig magabiztosan bólintott, erre nem volt válasza a debreceni hálóőrnek, a labda a kapuban: 1-0. Nem telt el tíz perc, máris újra veszélyeztetett Bartosz Grzelak alakulata. Gyorsan felépített akció végén Ljujic került helyzetbe, ezt ki is használta és közelről volt eredményes: 2-0. A szünetig innentől nem történt érdembeli változás.

A második negyvenöt perc elején befejezőcsatár híján Ferenczi János igyekezett veszélyeztetni, ám szépíteni nem sikerült. Nem esett gól, „egészen” hat percen keresztül, amikor Victor Braga Besét buktatta a tizenhatos vonalon belül, így a játékvezető ellentmondást nem tűrően fújta be a büntetőt, amelyet Brodic vágott fel a jobb felsőbe: 3-0. A Lokinak csak minimális szépségtapaszt jelentő próbálkozásokra futotta, így a lila-fehérek magabiztos 3-0-s diadalt ünnepelhettek hazai környezetben, míg a Vasutasnak továbbra is küzdenie kell az élmezőnybe kerülésért.

Ezért legközelebb augusztus legutolsó napján tehet a csapat, amely a Zalaegerszeget fogadja a Nagyerdei Stadionban 17 óra 45 perctől.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.