Buducnost-arany, a Loki negyedik lett a Hódosban

A torna győztesei  Fotó: DVSC Kézilabda

A Buducnost Podgorica győzelmével zárult az I. Kermann IT Kupa a Hódosban szombat este. A szívós DVSC SCHAEFFLER a bronzmeccsen a Ferencváros csapatával mérkőzött meg, míg a montenegróiak a döntőben a Vipers Kristiansanddal csaptak össze.

A pénteki naphoz hasonlóan óriási érdeklődés övezte a BL-csapatok minitornáját, a lelátó már jóval a bronzmeccs kezdete előtt megtelt. A harmadik helyért a magyar élvonalból is jól ismert derbit vívtak, ugyanis a hazai piros-fehérek, a Loki, valamint a fővárosi zöld-fehérek, a Fradi alakulata nézett farkasszemet egymással. Rangadóhoz méltó módon kezdődött a találkozó, a világsztárokkal megtűzdelt Ferencváros azonban hamar kimutatta oroszlánfogát. A beállók igyekeztek érvényesíteni magasságbeli fölényüket, valamint az átlövők is intenzív kísérletekkel szerették volna bevenni Gabrijela Bartulovic kapuját, ám a Vasutas meglehetősen szívós ellenfélnek bizonyult. Füzi-Tóvizi Petra kapott impozáns bejátszásokat, így a szervezett játéknak köszönhetően sikerült szorongatni a budapesti riválist. Mindkét oldalon olajozottan működött a védekezés, így nem volt kifejezetten gólgazdag meccs. Az első félidő egyik debreceni fénypontja Tóth Nikolett showja volt. Az ifjú irányító, amikor pályán volt, rendre megzavarta a Fradi falát ötletes játékával, amellyel sorozatban szállította a találatokat csapatának. A szünetben 13-14-es állással, egygólos ferencvárosi vezetéssel vonultak pihenőre a felek.

A második felvonást Cvijicék kezdték jobban, hamar kialakult és állandósult a 2-3 gólnyi különbség – a vendégek javára. Ezt sikerült is megtartaniuk, és a határozottan szívós és tisztesen küzdő DVSC ellen három góllal nyertek, ezzel megszerezve a torna bronzérmét: 28-31 lett a vége.

A nap második mérkőzésén már az aranyérem volt a tét. A meglepetésre döntőbe jutott Buducnostnak ezúttal a norvég viperák méregfogát kellett kihúzni egy győzelemhez. Úgy tűnt, erre is készültek, hiszen a Kristiansand nem tudott érdemben meglépni ellenfelétől, és Jelena Despotovicék a végsőkig koncentráltan csatároztak a sztáralakulattal szemben. Az utolsó percben még döntetlen volt az állás, rendes játékidőben pedig nem is született döntés, így a szétlövésen múlt, ki viheti haza Debrecenből az aranyérmet. A montenegrói gárda bírta jobban idegekkel, így a Kermann IT Kupa győztese a montenegrói bajnok Buducnost Podgorica lett.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.