Székely szabadság napja - tömeggyűlés Budapesten

Magyarok és székelyek

Budapest, 2014. március 10., hétfő (MTI) - A Székely szabadság napján tömeggyűlést tartottak hétfő délután Budapesten, a Hősök terén. A magyar és a székely himnusz eléneklése után György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke köszöntötte a Hősök terén összegyűlt tömeget, amely a tér mintegy ötödét foglalta el.

György-Mózes Árpád felhívást olvasott fel, amelyben felszólítják a román kormányt, hogy tárgyaljon a székelyföldi autonómia ügyét képviselő szervezetekkel, valamint tartsa tiszteletben az emberi jogokat. Az összegyűlt tömeg „autonómiát Székelyföldnek” közfelkiáltással fogadta el a felolvasott dokumentumot.

A szónok arról beszélt, hogy a Székely szabadság napján emlékezni és emlékeztetni gyűltek össze. „Emlékezni azokra a székely vértanúkra (...), akik az 1948-49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban” - fogalmazott.

György-Mózes Árpád közölte, azért is tüntetnek most, hogy emlékeztessék a világot, illetve a román kormányt, hogy a székelyek szabadságszeretete és autonómiaigénye továbbra is épp olyan erős, mint volt 160 évvel ezelőtt.

Bejelentette, hogy a tavaly útjára indított, Székelyföld autonómiáért elnevezésű kezdeményezés „életképesnek bizonyult”, az idén a világ 18 helyszínén tudtak mozgósítani támogatókat. Megemlékezést tartanak Budapest és Marosvásárhely mellett például Szolnokon, Esztergomban, Pozsonyban, Bécsben, Stuttgartban, Londonban, az Egyesült Államokban, valamint Kanadában is - mondta György-Mózes Árpád.

A Székelyföldért Társaság elnöke szerint „erőt kell felmutatni”, és sok emberre van szükség, mert „ideig-óráig el lehet hallgatni a tényeket, de már a román kormány is érzi, hogy Székelyföld autonómiájának szelleme kiszabadult a palackból”.

Szavai szerint ezt érzékeli már Szlovákia is, hiszen a napokban jelentették be, hogy az Európai Bizottság oldalán a Székely Nemzeti Tanáccsal szemben száll be az uniós polgári kezdeményezés elutasítása miatt indított perben. A magyar kormány viszont - fűzte hozzá - a székelyek mellett száll be az Európai Unió Törvényszékénél indított perbe.

„Mi a mozgalmunkat komolyan gondoltuk, kitartóak leszünk (...), kavics leszünk az európai döntéshozók cipőjében, bárhova lépnek, érezni fogják, hogy szúrja és nyomja őket, érezni fogják, hogy van itt egy probléma” - fogalmazott György-Mózes Árpád, hozzátéve, hogy ez egy pártok felett álló, közös ügy.

Közölte, a Budapesten is felolvasott felhívást 10 ország 20 helyszínén fogadták el az autonómia mellett tüntetők. A dokumentumot angol nyelven elküldik számos ország nagykövetségére. Ebben azt írják, hogy Romániának be kell tartania nemzetközi kötelezettségét, el kell fogadnia a párbeszédet és tiszteletben kell tartania az emberi jogokat.

A felhívásban emlékeztettek arra, hogy Románia vállalta: a nemzetiségek, azon a területen, ahol többségben vannak, különleges önrendelkezést kaphatnak. Románia jelenlegi kormánya éppen közigazgatási reformra készül, amivel - várhatóan - megszegi az unió vonatkozó ajánlásait, és Székelyföldet román többségű közigazgatási egységekbe illeszti be. Ezzel felszámolják a székelyek érdekérvényesítésének utolsó intézményi kereteit is - tette hozzá.

Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő Tóbiás Klára Csillagúton című költeményét szavalta el.

A megemlékezés végén a tömeg elindul a román nagykövetség épülete elé.

A tömegben a székely lobogó mellett magyar és árpádsávos zászló is volt.

A Szépművészeti Múzeummal szemben felállított színpad előtt mécsesekből kirakták a székely zászló több mint 8 méteres mását, illetve magukkal hoztak egy 10 méternél is nagyobb lobogót. A beszédek mellett versek és dalok hangoztak el.

A rendezvényen megjelent Schiffer András, az LMP társelnöke és Meszerics Tamás, az LMP EP-listavezetője.

A Székely Nemzeti Tanács a Habsburg-ellenes összeesküvést szervező székelyek kivégzésének 160. évfordulóján Marosvásárhelyen tart demonstrációt a székely szabadság napját.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.