Jó lett volna Istennel találkozni, amikor teremtette a világot, meg Ádámot és az ő oldalbordáját, Évát. Akkor szerettem volna kérni tőle egy szívességet, amikor bebuktuk a halhatatlanságot.
Így szóltam volna hozzá - Drága Istenem, ha kérhetném, ezt az egész teremtés „izét” csináljuk már egyszer fordítva! Visszafelé kellene élni az életünket nekünk, halandóknak. El is mondom Uram, hogy konkrétan mire gondolok.
Miután kiásnak a sírból a gyászhuszárok, hetvennyolc évesen pelenkába csomagolva egy városi kórház intenzív osztályán születek a földi világba. Az agonizálást követően egyre sűrűbben látogatnának a rokonok. Egy keddi napon átkerülök az intenzívről egy hagyományos négyágyas kórterembe. Pár hét, és már ágytál nélkül is el tudom végezni a „nagydolgom”. Egy szép őszi napon, azt hiszem októbert írtak, amikor feleségem a kis piros Suzukinkkal hazavisz a kórházból. Otthon már a tolókocsi sem kell, sőt egy fél év múlva bot nélkül is kiválóan szlalomozom az udvaron, a rózsabokrok között. Ezután egy laza, gondtalan húsz év következik. A nap nagy részében békés családi körben, az unokákkal játszadozom. Minden hónap elején a postás hozza a megérdemelt nyugdíjamat. A havi járandóságunkat, magunkra és az unokákra költjük, mivel gyógyszerre egyre kevesebbet kell kifizetnünk. A ház, és a kocsi már rég hitelmentes. A cukrom véglegesen beáll a normális értékre. Egyre többet járok horgászni, na meg fogorvoshoz. A doktor úr, egy fényes fogóval, lyukas, és szuvas fogakat dugdos vissza rendszeresen a számba.
Sajnos, repül az idő. Egy vidám nyugdíjas búcsúztató után hatvanévesen munkába állok, hogy hátra lévő életem során ledogozzam azt a közel negyven évet, amit rám szabott a társadalombiztosító. Nocsak, újra van normális erekcióm! Sőt, a havi boldog esték száma az egyre csinosodó feleségem nagy örömére havi egyről, heti kettőre növekszik.
Az orromból, és a fülemből kitüremkedő vastag szőrszállak eltűnnek. Maradék hajam őszből gesztenyebarnára vált, és láthatóan napról-napra dúsul. Érdekes, hiába locsolom a gyümölcsfákat a kertben, azok ennek ellenére csak zsugorodnak. Termés meg alig. A nagy fiam egyre kezelhetőbbé válik. Főleg azután hogy elválik a második feleségétől. Tévedtem. Végleg akkor nyugszik meg, amikor az első felesége után újra facér lesz. Újabb tíz év telik el. A fiam ekkor már nem albérletre gyűjt, hanem matchboxokra. Mi, harmincévesen, a feleségemmel, felvesszük a huszonöt éves futamidejű, jelzálogalapú kölcsönt egy háromszobás családi házra. Ezt követi egy hatodik emeleti, másfeles albérlet. Apás szülés keretében, a fogadott doktor visszasegíti fiamat az anyjába. Kezdő diplomás fizetésünk, hónap közepéig sem tart ki.
A boldogító igen kimondása után végleg szakítok a feleségemmel. A haverokkal rengeteget bulizok. Meccsekre járok, veszek egy ezer köbcentis motort. Bejött az élet. Diploma után öt kemény év az egyetemen. Ezután az érettségi következik. Tizenhét évesen visszakapom a szüzességem. A haverokkal rendszeresen sok sört iszom, hogy az alkoholból bátorságot merítsek életem első csajának felcsípésére. Gimnázium helyett, csak egy vasútgépész szakközépbe vesznek fel. Az általános iskolában a „Nem térkép-e táj”mozgalom keretén belül, kis úttörőként felkutatjuk lakóhelyünk híres munkásőreit. Öt éves vagyok. Hosszú gyakorlás után elfelejtek biciklizni. Az óvodában egyedül én tudok szép háztetőket rajzolni. Észrevettem, ha nagyokat nevetek, gyakran bepisilek. Anyu, egyre többször ad rám pelenkát. Másfél éves vagyok. Én jól értem a felnőtteket, ám válaszképpen csak valami gügyögés hagyja el a számat. Érthetetlen módon minden idős néni az arcomat csipkedi. Lassan négykézlábra ereszkedem. Már nem nagyon járok. Szeretem az anyatejet, szerencsére anyámnak van bőven.
Eljött az utolsó nap, a mikor a család nagy örömére, visszabújok egy szűk sötét nyílásba, hogy édes szülém szíve alatt hordjon még kilenc hónapig. Ekkor, egy hatalmas orgazmus keretei között végleg megszűnök lenni, mint biológiai lény.
Hát, drága Uram, nem szebb lenne így az élet?
Dalnoky
Új hozzászólás