EP-választás - A DK: több mint negyvenezer ajánlás

Budapest, 2014. április 18., péntek (MTI) - A Demokratikus Koalíció leadta a Nemzeti Választási Bizottságnak az európai parlamenti választáson induláshoz szükséges ajánlásokat - közölte az MTI-vel pénteken a párt ügyvezető alelnöke.

Molnár Csaba azt írta, hogy a DK az indulás feltételeként előírt húszezer aláírás több mint kétszeresét, összesen közel 43 ezer ajánlást adott le a választási irodán.    

A politikus emlékeztetet arra, hogy párttá alakulásuk óta most először indulnak önállóan olyan választáson, amelyen az ország minden szavazópolgára részt vehet. A DK választási listáját Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök, pártelnök vezeti, őt Molnár Csaba ügyvezető alelnök, Niedemüller Péter alelnök valamint Kakuk György és Kerék-Bárczy Szabolcs elnökségi tagok követik.

Molnár Csaba arról is írt, hogy korábban a párt elnöksége már döntött arról: ha mandátumot szerez, Gyurcsány Ferenc akkor sem az Európai Parlamentben, hanem a magyar Országgyűlésben fog dolgozni.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.