A sedleci csontkápolna

Koponyahalmok

A brit sajtó harmadik legnagyobb példányszámú napilapja, a Guardian szerint a sedleci csontkápolna Európa tíz legborzongatóbb helyének egyike.

Csehország középső részén, Prágától keletre, egy órányi autózásra, Kutna Hora külvárosában található egy gótikus kápolna, melybe lépve megdöbbentő látvány fogadja a látogatókat: belsejét emberi csontokból készült díszítmények ékítik. A belső térbe lépők negyvenezer csontvázból alkotott dekorációkra csodálkozhatnak rá. Koponyákból, lábszárcsontokból összeállított címerek, csillárok, gyertyatartók hökkentik meg a turistákat.

A kápolna története 1278-ban kezdődik. A sedleci ciszteri monostor apátja a Szentföldön járt. A Golgotáról némi földet hozott, amit az apátság kertjében hintett szét. A szent föld híre elterjedt, így a sírkert vágyott temetkezési hellyé vált.

A 14. századi pestisjárvány, majd a huszita háborúk után több ezer embert temettek ide. A temető területe hatalmasra (35 ezer négyzetméter) duzzadt.

A temetőkertbe az 1400-as évek elején gótikus kápolna épült azzal a céllal, hogy újabb sírhelyek helyett az épület szolgáljon végső nyughelyül. Az építkezés során előkerült csontokat a kápolnában helyezték el.

18. század elején a kápolnában, Jan Santini Aichel tervei szerint rekonstrukciós munkálatokat végeztek. 1870-ben a Schwarzenberg család (a környék birtokosa) megbízta František Rint fafaragót azzal, hogy rendezze a csonthalmokat. Hátborzongató eredmény született.

Négy hatalmas harang formájú halom foglalja el a kápolna sarkait. Egy, az emberi test valamennyi csontját magába foglaló óriási csontcsillár függ a koponyák füzérével díszített boltozatú templomhajó közepéből. Emberi csontok alkotják a Schwarzenberg család címerét éppúgy, mint Rint mester aláírását a bejárathoz közeli falon.

A kápolna tövében jelenleg is ásatások folynak. Ott jártamkor a régészek éppen két előkerült koponyát tisztogattak és fényképeztek.

A kápolna körül jelenleg is temető működik. A sírok között járva érdekességként tapasztalható, miszerint a sírkövekre gyakran csak a halottak családneve van feltüntetve, keresztnév, születési és halálozási dátum nem.

A kápolna mellett a katedrális látogatható.

A helyiek a sörkedvelőkről sem feledkeztek meg. Lezak néven halálfejes címkéjű sört kortyolhatnak.

Képösszeállítás: ITT

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.