Hálátlan az utókor. Főleg akkor, ha az ismert szülött a jelenlegi határon túlon látta meg a napvilágot. Hazánknak, népünknek fontos alkotóinak, művészeinek külföldi tárgyi emlékei méltatlan körülmények között leledzenek.
Irodalmunk számtalan nagy alakja született a trianoni határon kívül. Ady, Kölcsey, Kazinczy, és sorolható hosszasan a névsor, emlékét sok helyen igyekeznek kiradírozni a tudatból. Nálunk méltó módon emlékeznek rájuk. A Kárpát-medence más országaiban kisebbségben élő magyarok számára már nehezebb az emlékezés. Maradjunk annyiban: nem könnyítik meg számukra.
Partiumi barangolásom során két kultikus helyet kerestem fel: Ady Endre és Kölcsey Ferenc szülőfaluját, -házát.
Már az odajutás keservesre sikeredett. Ady szülőhelyére, Érmindszentre (jelenlegi neve: Ady Endre) Nagykároly felől Tasnád felé haladva, bekötőútra letérve, juthattam el. A mellékút, a román útviszonyokat ismerők számára is borzadály. Szőnyegbombázás utáni állapotokat idézett. Úgy éreztem, mintha a román útkezelők, reménytelennek ítélve az útviszonyokat, felhagytak mindenfajta kátyúzási próbálkozással. Normális körülmények között öt-hat perc lenne az út, így húsz percbe került. A tengelytörés nélküli megérkezés örömét hamar lohasztotta a falu elhanyagolt állapota. Omladozó épületek, vályogfalu, vakolatomlásos házak, gondozatlan porták. Ady Endrén három templom is szolgálja a falusiak hitbuzgalmát, igaz a paplakban és parókiákon nem láttam mozgást, gaz nőtt az udvarokon.
A rossz garmadája közepette szívderítő momentumként értékeltem, hogy Ady szülőháza felé tábla igazított el. Még a mérleg pozitív serpenyőjét gazdagítja a szülőház és környezetének rendezettsége. Három évvel korábbi látogatásom során a kiállítási együttes a bozótba veszett, ordított az elhanyagoltság. A ház előtti tábla adta hírül, miszerint uniós forrásból ötszázhat ezer euróból újították fel az épületeket és környezetét. Nem tudom, mi került félmillió eu-ba, mert csak a legszükségesebb felújításokat tapasztaltam. A kiállítás nem látogatható. Ablakokon bekukucskálva, próbáltam információkat szerezni. Sajnos a két ház belső berendezései hiányosak, kiállításra alkalmatlanok, pedig a felújítási projekt szeptember 4-ével befejeződne. Tehát voltam, mégsem láttam semmit.
Sződemeteren még rosszabbul jártam. A Tasnád felől rongy úton megközelíthető település szülötte Kölcsey Ferenc. Szülőházát kívántam látni. Három évvel korábbi látogatásom során sem sikeredett az épület belsejébe jutni, mostanra még jobban szomorodott az állapot. Himnuszunk megalkotója a görög katolikus templom melletti parókia épületében látta meg a napvilágot. Most már tábla sem jelzi e neves eseményt és helyet. Állítólag az emléktábla a templomban került elhelyezésre, ám Isten házát zárva találtam. Maradt a templom kertjében elhelyezett Kölcsey szobor körüljárása, meg a Himnusz megírásának évfordulójára szervezett megemlékezés koszorúinak megtekintése. Hála az égnek, az egész Kárpát-medencéből érkeztek, hogy tisztelegjenek a költő emléke előtt. Találtam ott az Erdélyi Magyar Párt, a Kölcsey Ferenc Kör, Fehérgyarmatról érkezettek koszorúit, de a költő leszármazottjainak aszalódott virágait is.
Valahol megértem e lánglelkű alkotókat. Ha nem mozdultak volna, legfeljebb földtúró, birkát juhászkodó, megkeseredett ember válhatott volna belőlük. A tehetség, a zsenialitás egy életen keresztül szunnyadt volna a fizikai munkára kényszerített testekben. A tehetség, és annak tudata az, ami kitörésre készteti a talentumot. Így történt Ady és Kölcsey esetében is. Földrajzilag és művészetileg is hihetetlen utat jártak be.
Főleg Érmindszenten járva, mintha megállt volna az idő. Ady születése óta nem sok minden változott. Iskola, bolt nincs. Kocsi, traktor ugyan akad a faluban, egy-két tetőre parabolaantennát is szereltek, de a falu összképe a XIX. századot idézi. Onnan csak menekülni lehetett, mint ahogy most is. Fiatal nem lézengett a faluban. Az öregek némelyike a kapu előtti lócán az idő múlásáról merengett.
A partiumi barangolást Nagykárolyban kezdtem, ám írásom végére hagytam. Legalább valami jóval tompítsam a lehangoló élményeket. Még a múltkori kirándulásomkor, a Károlyi kastély kertjében, több helyen is, lábon álló, madáretetőhöz hasonló fakuckóra leltem. Bennük könyvek. Bárki benyúlhat, vehet ki és rakhat be műveket. „Vérfrissítés” gyanánt vittem magammal tizenegy írást. Elosztottam a négy „kuckó” között, miközben az erdélyi irodalom és kiadók (főleg a Kriterion) néhány művét „kölcsönöztem” ki. Legközelebb arra járva visszahelyezem a kölcsönzötteket, és saját könyvtáramból mazsolázottakkal bővítem a szabadon elvihető olvasni valók számát.
Somogyi Ferenc
Képgaléria: ITT
Új hozzászólás