Az egyik kereskedelmi televízió, a nagy nézettségre való tekintettel, újabb évadot kezdett a gazdag és sikeres nőket bemutató valóságshow-jából.
A sorozat egyes körökben akkora indulatokat váltott ki, hogy úgy éreztem, kénytelen vagyok kicsit védelmembe venni nőtársaimat, akik a kamerák előtt tengetik sanyarú mindennapjaikat, és rámutatni arra, hogy bizony, nehéz sorsot cipelnek ők a hátukon, a látszólagos csillogás ellenére is. Mivel nem élem az ő életüket, ezért inkább azt írom le, én miért lehetek hálás a Teremtőnek, hogy luxus nélküli feleség vagyok.
Először is, egyszerű feleségként semmi hátrányom nem származik abból, hogy szilikonnal csak a konyhámban találkozom, leginkább bárányka alakú sütőforma képében. (Tudom, hogy csak egyszer használom egy évben, de akciós volt.)
A barinőim sem néznek le azért, mert az IQ-m kicsit nagyobb, mint a mellbőségem.
Nem kell egész nap 25 centis sarkokon billegnem, hogy estére már leszakadjon a szépen pedikűrözött kis lábam - bár tavasszal, hagyma ültetésénél, bevallom, azért jól jönne egy ilyen platform cipőcske.
Nincs aggodalom, hogy a drága, swarovski kristályos műkörmöm esetleg letörik a szatyor cipelésekor, (habár, a bevásárló kocsiba szorult százast, lehet, hogy jól ki lehetne piszkálni vele).
Nem stresszelem magam azzal, hogy a szakácsnő megint odaégette a libamájat, és a kertész is belevágott a barokk - kert jobboldali kacskaringójának a végébe, ráadásul, a takcsinő is felsértette portörléskor az aranyozást az esküvői festményünkön, melyen, nemes egyszerűséggel, csak ifjú Mária Teréziaként vagyok ábrázolva.
Megóvom magam a választások okozta feszültségektől is. Például nem töltök perceket azon agyalva, hogy vajh a sárga, vagy a piros Ferrarit, netán a Maseratit vigyem el a garázsból reggel. Lazán csak beülök a kis Skodába, s ha még benzin is van benne, már mehetek is.
Nincs rólam elnevezett jachtom, így hál' Istennek, azt sem kell takarítanom, minek következtében temérdek időm szabadul fel, hogy olyan hasznos hobbiknak hódoljak, mint a mosogatás.
Nem kell bizonygatnom úton-útfélen, hogy én a magam erejéből, a saját tehetségem árán lettem senki.
És végül, de nem utolsó sorban, nem kell a luxusért szeretnem senkit, de megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy szerethetek.
R. Kiss Hajnalka
Új hozzászólás