Erre lehet építeni

Drenovac betör, Polyák zár  Fotó: MKOSZ

A Debreceni Egyetem férfi kosárlabdagárdája hosszú utazást követően az Atomerőmű SE otthonában lépett pályára. Az első félidőben kimondottan pontszegény csatát vívtak a felek. Mindez a második két negyedben sem változott, nem úgy, mint a játék képe. A Dedek-csapat hősies küzdelemben nyert ismét.

A DEAC számára fontos volt, hogy javítani tudjon eddigi szereplésén, hiszen az idei öt mérkőzésből mindössze egyetlen egyet tudott megnyerni a bajnoki kiírásban, ráadásul az előző fordulóban mentálisan igen nehéz vereséget szenvedett a Falcotól hazai pályán.

Most az első negyedben úgy festett, igen nehéz feladata lesz David Dedek legénysége számára. Míg a hazai Paks hamar megszerezte első pontjait, hárompontost is értékesítettek, addig a fekete-fehérek csupán próbálkoztak. Szokásosan nagy fejtörést jelentett a palánk alatti ziccerek eredményes befejezése. Már a 6. percben járt a mérkőzés, amikor a vendégek 11-1-re módosították az állást, és megszerezték első pontjukat. A hátralévő időben némileg rendezte sorait az egyetemi alakulat, ettől függetlenül bőven akadtak technikai bakik, mind a passzokat illetően, mind az elzárásoknál. Az ifjú Kenéz Csaba lépett elő a csapat vezérévé és elkezdte egymás után bezúgatni a triplákat, életben tartva a DEAC reményeit. A folytatásban egyre közelebb került vendéglátójához a hajdúsági csapat, egyenlíteni is sikerült, de az ASE rendre megtalálta azokat a réseket, amelyeken betörve vissza tudta ragadni az előnyt. Nem úgy a félidő hajrájában, amikor az agilis emberfogás a festéken belül meghozta eredményét a Debrecen részéről, és Djordje Drenovacék még a vezetést is megszerezték. A szünetre 32-30-as vendégvezetéssel vonultak a felek.

A fordulás után valósággal „felborult” a játék addigi képe. Szervezett Debrecent láthatott a közönség, míg a paksiak nem találtak ellenszert a higgadt, de korántsem lassú vendégjátékra. Tóth Ádámék megtalálták a betörési lehetőségeket a felállt paksi védelemmel szemben. Sikerültek a ziccerek, a kapkodásból fakadó hibák száma is jelentősen csökkent. A küzdelem egyre kiélezettebbé vált, ahogy telt az idő. Az utolsó felvonásra úgy fordultak a csapatok, hogy a vezetés szinte percről-percre másik csapatnál volt. A feszes tempót végül a DEAC bírta jobban, és az utolsó percre eldöntötte a találkozó sorsát. A végeredmény: 62-69.

Bár jó eséllyel nem ez lesz a Debreceni Egyetem csapatának legemlékezetesebb diadala, rendkívül fontos, hogy 1-4-es mutatót sikerült némileg kozmetikázni, ráadásul az öt pozícióval fentebb álló ASE ellen, idegenben, így erre a visszatérésre alighanem lehet alapozni a továbbiakban. Különösen, hogy a csapat mumusának számító harmadik negyedet is magabiztosan kosarazta végig a vendégcsapat. A fekete-fehérek legközelebb november közepén lépnek pályára, hazai környezetben. November 12-én az Oroszlány látogat az Oláh Gábor utcára.

Barna Marci

DEAC: Gumbs 9/6, Polyák 3/3, Drenovac 16, Gáspár -, Taylor 3.
Csere: Kenéz 14/9, Mócsán 17/12, Tóth Á. 5, Balázsi -, Garamvölgyi 2, Hőgye -.
Vezetőedző: David Dedek

 

David Dedek: – Rosszul rajtoltunk, gyengén és lassan kosárlabdáztunk, a Paks pedig ezt kihasználva állva hagyott bennünket. Szerencsére sikerült átlendülnünk a korai nehézségeken, feljavultunk a játék minden elemében. Főként a védekezésünk működött jól, ami az eredményen is látszik, hiszen hatvankét ponton tartottuk a házigazdát. Ami azonban még ennél is sokkal fontosabb, az az, hogy elkezdtünk csapatként működni, a játékosaim harcoltak egymásért. Egyértelműen ennek tulajdonítható be a győzelmünk.

Garamvölgyi Ákos: Gratulálok a csapatomnak, javulást lehetett látni a játékunkon, jobban össze tudtunk zárni, csapatként dolgoztunk. Örülök annak is, hogy a fiatalok is kaptak lehetőséget és jól szálltak be a meccsbe. Most másfél hét következik tétmétkőzés nélkül, folytatjuk a kemény munkát. 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.