LOKI: Egy korszak lezárult

Másfél órája fújta le a norvég bíró a meccset Bernben, de én még mindig oltári dühös vagyok. Azért vártam ennyi időt, mert annak idején - vagy harmincöt éve - Bényei József főszerkesztőm úgy tanított, hogy indulatból nem lehet semmit írni. Márpedig én most nagyon indulatos vagyok.

Ki lehet kapni a nemzetközi porondon egy Európa Liga mérkőzésen 3:1 arányban, abban nincs semmi kivetnivaló. De így, ahogyan azt kedvenceink - ha még azok - tették Svájcban - véleményem szerint -  vérciki. Ez a sárga-fekete gárda eléggé ergya - bocsánat a szlengért - játékocskát mutatott. Semmi különös, semmi attrakció, semmi rögtönzés. Amolyan középszintű magyar NB I. Mentek előre, a középpályát uralták, széleken vezették a támadásokat, beadtak és fejeltek hármat.

Emlékezzünk testvéreim! Anno hat éve ugyanebben a stadionban négyet kaptunk. Akkor is Polekszics védte - mit védte, ez hülye kifejezés -  a kapunkat, most is. Akkor is lepkézett - szándékosan vagy sem, soha nem fog kiderülni, de két évre elmeszelte az UEFA - most is vetődött a semmibe. Három olyan találat landolt a kapujában, amilyet a foci ovikban oktatnak. Mármint a kivédekezését. És a visszakerült Plekszi mellett elnézelődött a gyepen még Máté, Jovanovics és Korhut is. Ezek a helvét fiatal fiúk bosszantóan aláztak bennünket, pedig a tudásuk kettes alá. Akkor a mienké milyen?

És itt van a magyar foci kutyája elásva. De olyan rohadt mélyen, hogy a nyüszítését sem  halljuk még sokáig. Ne szépítsünk! A csütörtök esti Loki mind szakmailag, mind mentálisan csődöt mondott. Hetek óta érződik: valami nincs rendben. Én eddig soha egyetlen rossz szóval nem illettem ezt a társaságot, most sem teszem, de ha valaki nem kólintja fejbe a fiúkat és a mestert, oda az eufória, az új stadion iránti vonzalom, az üzleti siker. Marad a magyar posvány, a poroszkálás a semmiben, a válogatott akarok lenni, de minek, a szarkavarás, de nem puszta kézzel, mert az gusztustalan, hanem fehér kesztyűben, öltönyben, csokornyakkendővel.

Elfáradt a csapat. Defenzív lett fejben és lábakban egyaránt.  Kemény szavak ezek, de remélem, elhiszik az illetékesek, hogy értük haragszom, nem ellenük.

Tudom, kívülről könnyű verni a számat, én nem adok bele egy fillért sem, akkor mit szajkózom a fentieket. Csakhogy hat hete még azt nyilatkozta Kósa Lajos, hogy tízezer bérletes lesz majd, telt házak és őrjöngés.

Az utóbbi megvan. Kósa mossa kezeit, hamarosan elmegy, Szima Gábor itt marad, neki hála tíz év alatt hét bajnokira tellett. Ez gyönyörű, és elkényeztetett minket. Félő, egyedül nem bírja sokáig. A Vidinek segít a MOL, a Fradinak is, a Győrnek ott van Borkai polgármester, meg az Audi. És nekünk? Megmondom. A narancs. Amely kicsi, savanyú, de a mienk. De ettől csak a nyálunk csorog, mert a lé összehúzza. Az a lé, amelyik most hiányzik.

Na! Ki is adtam a mérgem. Vasárnap jön a Hali, aztán 28-án a berni egylet. Nekik kettőt kell lőni és egyet sem kapni. Nem megoldhatatlan. De a fejekben rendet kell tenni.

Hogyan? Kérdezze meg orvosát, vagy gyógyszerészét. Esetleg Polekszicset, Szakályt, Bódit, meg a többieket. Mindenkit! Ha kell, a Pál utcai fiúkat is!

W. Gy.