Kultúra

Indul a Talentum – gyűlnek a gyerekek

Kézműves foglalkozás

Már vannak jelentkezők a szeptemberben induló Talentum Baptista Általános Iskolába, amely helyileg a volt tégláskerti általános iskola épületeiben fog működni. Ezt tudhatták meg azok az érdeklődő szülők, akik szombaton ellátogattak az induló intézmény tájékoztatójára.

Hatvan éve járják

Hajdú Táncegyüttes

Tavaly gazdag jubileumi programsorozattal emlékeztek a táncosok, hozzátartozók és a „hajdan hajdúk”, hogy hatvan éve végzi küldetését a Hajdú Táncegyüttes. Az idén Járjunk egy szép táncot! címmel könyv jelent meg az együttes évtizedeiről.

Hraballal üvegből itta a vodkát

Hrabal és Varga Attila

Március 28-én lesz száz éve, hogy megszületett Bohumil Hrabal a 20. századi cseh irodalom legnépszerűbb alakja. Műveit 27 nyelvre fordították le a világon. Magyarországon is számtalan könyve jelent meg, és az egyik legnépszerűbb külföldi szerzőként jegyzik a mai napig. Ebben jelentős szerepe van Jiří Menzel filmjeinek is, leginkább a Sörgyári capricciónak, mely Hrabal szüleinek történetét meséli el, akiknek élete szorosan összefonódott a nymburki sörgyárral, és a városkával, ahol az író gyerekkorát töltötte. Írásait főleg a naplószerű fogalmazás jellemzi, emlékeit valósággal kiömleszti az olvasókra, ezáltal a vizuális ábrázolás mellett rendkívül szuggesztív is.

Péter már elment

Péter, amikor árvaként (mindkét szülője szívtelenül elhagyta) a karcagi Sz. S. G. falai közé került, s ott hamarosan kapott is egy szobát, mint aki otthonra lelt, már több éve versírással próbálkozott. Nekem félve mutatta meg a kockás füzetbe írt/túlírt, szabályos versszakokban lüktető érzelmi-naplókat. S akkoriban történt az is, hogy a Zilahról érkező testvériskola tanárai előtt egy szilaj Ady verset is kiteremtett magából, jelezve, hogy a zenei lüktetés élő szavaiban is otthonra talált.

Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal - Kialakult a döntő mezőnye

Budapest, 2014. február 16., vasárnap (MTI) - Kialakult a nyolcas döntő mezőnye az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban. A vasárnapi második középdöntőből Kállay-Saunders András, a Fool Moon, Pál Dénes, valamint a Honeybeast jutott a fináléba.

 

Nincs nagyobb nála

Egy költői művet nem tesz naggyá csupán a nyelv ügyes használata, a ficánkoló képi fantázia, még a mély gondolatok sem. Ha nincs benne az alkotói „megszenvedettség”, lehet bármilyen bravúros nyelvi „alkotmány”, üresen kong. József Attilánál sohasem hiányzott a megszenvedettség, egyáltalán: a szenvedés.

Eurovíziós Dalfesztivál - Ma van A Dal második középdöntője - ELŐZETES

Budapest, 2014. február 16., vasárnap (MTI) - Ma rendezik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének második középdöntőjét, az M1 és a Duna World csatornán élőben látható A Dal című show-ból ezúttal is négyen jutnak be a február 22-ei döntőbe.

 

    Az 59. Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének elődöntőiből továbbjutott 18 dal előadói közül a ma esti második középdöntőben is kilenc lesz látható-hallható.

Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal - Négyen már a döntőben

Budapest, 2014. február 15., szombat (MTI) - A zsűri döntése alapján Király Viktor és Bogi, míg a közönség szavazataival a New Level Empire és a Depresszió jutott be a döntőbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenye, A Dal című showműsor szombat esti első középdöntőjéből.

 

    Az elhangzott kilenc dal közül a legtöbb, 39 ponttal Király Viktor dala, a Running Out of Time (szerzők: Király Viktor és Király Tamás) jutott a döntőbe.

A Halköz Galéria – érdemes betérni

Vaszary: Önarckép

…20. századi mesterek és a HKG művészeinek válogatott anyagából rendez – Életképek címmel - kiállítást, amely február 14. és március 22. között látható, nyitva hétfőtől péntekig 11 és 18 óra között, szombaton 10-től 14 óráig.

A múlt évszázad nagy mesterei közül a következő alkotóktól lesznek képek a tárlaton: Barcsay Jenő, Francois Gall, Gáborjáni Szabó Kálmán, Kmetty János, Schönberger Armand, Vaszary János.

Oldalak