Nekem még nem volt olyan szerencsém az életben, hogy közvetlen közelről lássak egy élő macskát, amely kerülgeti a forró kását. A sorozatom harmadik részéhez érve, amely a francia autókkal foglalkozik, nagyfokú bizonytalanság fogott el. Tény, hogy a francia autókról alkotott vélemények, mint Jimmy életműve, vagy a pöszméte leves savanykás íz világa, erősen megosztja a magyar nép amúgy sem acélos egységét. A francia autókat lehet szeretni, vagy szívből gyűlölni. A francia autó, olyan, mint az ópium, tudjuk, hogy káros az egészségre, de külső segítség nélkül nem tudunk leszokni róla. Bizonyítékként, íme egy igaz történet a kilencvenes évekből.
- Figyeljetek mán, ki tud franciául? Mert kaptam egy fontosnak tűnő levelet Franciaországból, közvetlen a Renault gyárból – A sörözőbe toppanó Szabó Tamás várakozó tekintettel nézett szét. Senki nem jelentkezett. A történet valójában ott kezdődött, hogy Tamással és a közös haverokkal igencsak szerettünk horgászni. Főképp a Tisza tóra, vagy a felső-Tisza vidékére jártunk. Elég gyakran a Tamás autójával, egy hófehér Renault 25-el vágtunk neki a hétvégi pecatúrának. Ilyenkor csak nagy ritkán hagytuk el a Debrecen táblát, mert az említett gépkocsi rendszerint minden ok nélkül leállt. Igaz, egyszer majdnem eljutottunk Szatmárcsekéig. A falu előtt 5 kilométerre rohadt le ez a büdös dög. Azért merem használni ezt az erős jelzőt, mert ez az autó nem megbízhatatlan volt, hanem velejéig gonosz. Gyűlölt minket. Tamás persze minden pénzét, a kocsi javítására fordította. Tudtuk, hogy nem lesz jó vége a dolognak. Tamás, bánatunkra sehogy sem akart megszabadulni a gonosz Renaulttól. Egy vicces levéllel szerettünk volna mi, barátok segíteni neki a nehéz döntés meghozásában.
Az általunk írt levél hangneme ironikusan rávezető stílusú volt. Tamásnak nagyot kellett volna nevetnie a dolgon. Aztán meg eladni azt az átkozott kocsit. A nyugodtabb élet reményében.
Eredetileg a levél szövege a következőképpen „hangzott”:
Kedves Szabó Úr!
Tudomásunkra jutott, hogy Ön és kedves családja boldog tulajdonosa egy 1984-es évjáratú, általunk gyártott, 25-ös szériajelű Renault gépkocsinak. Továbbá azt is tudjuk Önről, hogy egyéni (de legfőképp anyagi) biztonságát félretéve, nap mint nap azért küzd, hogy kedvenc gépjárművét megfelelő műszaki állapotban tartsa. Ez a nagyszerű dolog internacionalista gondolkozásmódra vall. A műholdas kémfelvételek alapján igen mutatósnak tartjuk továbbá a személyautó műbőr kormányborítását, és a hátsó traktusban lévő sárga napellenző dekorációt.
Elismerésünk jeléül, autógyárunk vezetése ezúton szeretné meghívni Önt és kedves családját egy boldog családi Renault-hétvégére. Ez igen nagy megtiszteltetés, mert volt szocialista országokból csak egy-egy családot invitálunk. Természetesen a teljes ellátásról mi gondoskodunk.
Programjaink a következő módon alakulnak. Az első napon a gyár udvarán játékos versenyt szervezünk a helyi dolgozók és a meghívott Renault tulajdonosok között. Vidám kacagás kíséri remélhetőleg majdan a következő versenyszámainkat: lekváros lángos leevése bekötött szemmel, a mozgó ablaktörlőről, hengerfej ki- és beszerelés egyujjas síkkesztyűben pedikűrkészlet segítségével kizárólag női dolgozóknak, illetve feleségeknek. Rejtett elektromos hibák elhárítása manikűrollóval, illetve sebtapasszal. Végül egy lehetetlennek tűnő feladat: a Renault ablaktörlő lapátjainak alaphelyzetbe állítása.
Másnap kommunista szombat. Reggel hétkor elénekeljük közösen a francia himnuszt.
Ezután a volt szocialista országok részvevőiből alakult nemzetközi brigád a kommunista szellem jegyében közösen lemossa és kifényezi az Eiffel tornyot, ami a közeli iparvidék erős szennyezettségének köszönhetően kissé eloxidálódott.
A verseny fődíja egy élő gall kakast, a második helyezett egy francia bagettet, a harmadik helyezett egy csomag francia kártyát kap ajándékba.
A verseny részvételének egyetlen feltétele, hogy minden meghívottnak saját lábán, pontosabban saját Renaultján kell megérkeznie.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérjük, részvételi szándékát idejében jelezze!
Üdvözlettel: a gyár vezetése, élükön: Jean Renault.
Itt következtek az aláírások. Meg valami gyári pecsét, amit egy debreceni dekoratőr haverunk, Péter csinált.
A levél teljesen (túlon-túl) hiteles lett. Egyik ismerősünk nővére Franciaországban tanult.
Ő fordította le a levelet franciára, és ő is postázta Párizsból.
Tamás napokig rohangált a levéllel. Ám nem talált az ismerősei között franciául jól beszélőt.
Annyit azért sikerült kisilabizálni egy kézi szótár segítségével, hogy őt, és kedves családját meghívták a francia honban lévő Renault gyárba.
Tamás még aznap este ünnepélyesen bejelentette a sörözőben:
- Megyünk a családdal Párizsba!!!
Tamás életét teljesen megváltoztatta a levél. Szerinte egy ilyen komoly túra előtt nem csak a kocsinak kell fittnek lenni, hanem a gazdájának is. A sörözőben tett látogatások számát alaposan leredukálta. Ha bement a kocsmába, akkor is csak tonicot ivott. Helyette, hengerfejet cserélt, és a kissé kihízott kék mackójában minden nap több kilométert kocogott.
- Nem nagy dolog! Fiatal koromban mindennap hat kilométert futottam - magyarázta - Na, nem önszántamból, levélkihordó voltam a város peremén található Bellegelő tanyasi részén. Ott voltak csak komoly sprintek a kuvaszok miatt. Tamás figyelte a szombati árleértékeléseket a Monostorpályi úti konzervgyári boltban. Rengeteg halkonzervet, de főleg májkrémet spájzolt be. Olvasta valahol, hogy kint nagyon drága az ennivaló.
Mi meg egyre kellemetlenebbül éreztük magunkat, mert sehogy sem derült fény az igazságra. Már nem volt bátorságunk bevallani a gaztettet.
- Te, nem kellene ezt a levelet egy komolyabb szakemberrel lefordíttatni, hátha van benne még egy-két fontos momentum! – próbálkoztam nagy néha.
- Azon is túl vagyok! Tegnapelőtt voltam a Kossuth egyetem finnugor tanszékén, és ott is azt mondták, hogy ez majdnem biztosan egy meghívó – válaszolt Tamás.
Az égiek most is segítettek, mielőtt elmérgesedett volna a helyzet.
Tamás apjának volt a Keleti–főcsatorna partján egy kis telke, amit kilencvenkilenc évre bérelt a vízügytől. Ötven négyszögöles nadrágszíjparcellák voltak ezek mind. Csupa melós szomszéddal. Az örege egy helyes kis házat is rittyentett a telekre. Nem volt nagy, egy szoba-konyha. Ott ünnepeltük meg mi is a névnapokat, születésnapokat, egy kis pecázással egybekötve. A mostani pénteken keszegezni ment ki a Keletire Tamás.
Hétvégeken igencsak megnő a töltésen lévő földút forgalma, ezért, hogy ne akadályozzon senkit feleslegesen, a Renault-val az útról kissé lehúzódva, a meredek töltés rézsútján állt meg.
Tamás éppen második botját csalizta, amikor egy piros traktor közeledett a nádudvari híd irányából. Egy vetőgépet húzott.
Tamás az etetőanyagos vödörben turkált, amikor a mellette elhaladó traktor vontatványa beleakadt a Renault farába, és nagyot rántott rajta. A traktoros az erős dízelhang miatt, ebből mit sem vett észre.
A meglódult Renault elindult a lejtőn, kettőt bukfencezett, és a gyermekkorunkból jól ismert csukaugrással landolt a kétméteres vízben.
Tamás azt se tudta, mit csináljon. A traktor után fusson, vagy a bugyborékoló autót mentse ki a vízből? Az utóbbit választotta, de csak a szomszédok segítségével tudta kihúzni a kocsit a vízből.
A károkozó soha nem lett meg, pedig sokáig keresték. Amikor kihúzták az autót a vízből, Tamás sírva fakadt. Az ablakok kitörtek mind egy szálig. A bukfencezéstől a tető behorpadt. Ha beleült az ember, csak résnyire látott ki belőle, mint egy tiranai betonbunkerből. A műanyag kárpit alá szorult hínártól, meg apró keszegektől még hónapokig rothadó pocsolyaszag terjengett az autóban. Mindennek ellenére Tamás a fagyos idő beálltáig ilyen állapotban is használta, csak egy elakadás háromszöget kötött hátra a rendőrök miatt. Tíz percnél hosszabb útra nem indult el, mert a kucorodó pózt nem bírta a dereka.
A komolyabb novemberi idő beálltával Tamás elcserélte a Renault-t egy demizson vörös borra. Az új gazda flex-szel levágta a kocsi beroggyant tetejét, és egy tanyán használta még egy pár évig kistraktorként.
Tamás kocsija oda lett, ezért okafogyottá vált a francia túrája, és a napok múlásával egyre kevesebbet emlegette. Azt nem lehet mondani, hogy könnyen dolgozta fel a történteket, hiszen még egy speciális fémtisztító pasztát is kifejlesztett sárga homokból, teavajból, meg Bip mosogatószerből. Az Eiffel toronyhoz.
(Folytatjuk)
Dalnoky
Új hozzászólás