Vízilabda Eb - Már csoportelső és elődöntős a magyar férficsapat

Budapest, 2014. július 19., szombat (MTI) - A magyar férfiválogatott szombaton nyolc góllal legyőzte a német nemzeti csapatot a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfitornáján. Ezzel Benedek Tibor szövetségi kapitány együttese a hétfői csoportzáró eredményétől függetlenül az első helyen végzett hatosában, így egyszersmind automatikusan a legjobb négy közé jutott.

 

    Eredmény, férfiak, 4. forduló:
    B csoport:
Magyarország-Németország 16-8 (4-3, 5-4, 3-0, 4-1)

    A magyar csapat:
Nagy Viktor - Gór-Nagy Miklós, Madaras Norbert 1, Erdélyi Balázs 1, Vámos Márton 2, Hosnyánszky Norbert 2, Decker Ádám 1, Szivós Márton 1, Varga Dániel 1, Varga Dénes 5, Tóth Márton, Hárai Balázs 2
    
    A német góldobók: Stamm, Nossek, Real 2-2, Schlotterbeck, Öler 1-1

    A csoportkör szombati, 4. fordulójának zárómérkőzése előtt Gyárfás Tamás alelnök, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) kommunikációért felelős vezetője köszöntötte a 2013-as év legjobb vízilabdázójának választott Varga Dénest, és adta át - Paolo Barelli, az európai szövetség, a LEN elnöke társaságában - a magyar pólóst megillető FINA-elismerést. A kitüntetett játékost a margitszigeti Hajós uszoda csaknem teltházas lelátóján több mint ötezer ember ünnepelte.

    Pár perccel később már az első hazai találatnak is szólhatott a taps: Hosnyánszky Norbert volt átlövésből eredményes - két német gól után (1-2). Aztán 1-3-nál, emberelőnyben Vámos Márton balja villant, majd ugyanő adott gólpasszt Decker Ádámnak (3-3). A negyed hajrájában pedig Varga Dénes jelezte, nagyon is jó helyre került a FINA-díj: parádés ejtéssel juttatta 4-3-as vezetéshez a magyar válogatottat.

    A második negyed első érdemi fejleményeként, magyar kiállítást követően, német gól következett, majd egy távoli ívelésnél is Nagy Viktor kapujában landolt a labda (4-5). Ezt követően Varga Dénes, bátyja, a csapatkapitány Dániel nagyszerű passzából egyenlített, ám a németek megint visszavették a vezetést (5-6). Az ifjabbik Varga azonban harmadszor is túljárt a német kapus eszén (6-6). Aztán Erdélyi Balázson volt a sor, hogy egyenlítsen, ez pedig egy bal felső sarkos bomba formájában valósult meg, Varga Dániel pedig büntetőből valóban büntetett (8-7). A nagyszünetre Szivós Márton lövése nyomán 9-7-nél vonulhattak el a csapatok.

    A harmadik játékrész elején Hosnyánszky lőtt gólt (10-7), s miközben a németek szemmel láthatóan elbizonytalanodtak, a magyarok egy újabb támadását elegánsan lezárva Varga Dénes negyedszer is eredményes tudott lenni, majd Madaras Norbert lövésével sem tudott mit kezdeni a rivális kapusa (12-7).

    A befejező nyolc percben az emberelőnyhöz jutott németek hosszú idő után először betaláltak, a center Hárai Balázs remek csavarral, Varga Dénes pedig egy újabb - a játékosnak immár ötödik (!) gólját hozó - ravasz lövéssel felelt (14-8). A folytatásban teljesen hitehagyottá vált a német csapat, egy újabb hazai attak végén pedig Vámos a bal alsó sarokba vágta a labdát, utána nem sokkal a kapunak háttal álló Hárai újfent bizonyította, hogy mestere a csavaroknak (16-8). 

    Negyedik csoportmeccsén negyedik győzelmét aratta a Benedek-csapat, aminek köszönhetően nem csupán százszázalékos maradt, de már meg is nyerte hatosát, s csoportelsőként rögtön az Eb elődöntőjébe jutott a horvátokkal 20.30 órától vívandó hétfő esti csoportzáró mérkőzés kimenetelétől függetlenül.   Benedek Tibor szövetségi kapitány a mérkőzés után az M1 csatornán nyilatkozva azt mondta, a találkozó elején problémájuk volt az emberhátrányos helyzetek megoldásával, de ezt a nagyszünetben sikerült megbeszélniük.  "Ezután már nem jelentettek akkora gondot a németek gyors emberelőnyös akciói, ezen kívül fizikálisan is jobban bírtuk a végét, s rendszerint megfelelően ki tudtuk védekezni a németek támadásait" - nyilatkozta Benedek Tibor.
           
    További eredmények, férfiak, 4. forduló:
    A csoport:
Olaszország-Montenegró 6-6 (2-0, 0-1, 2-3, 2-2)
Görögország-Románia 10-9 (2-3, 3-2, 2-2, 3-2)
Oroszország-Grúzia 16-12 (3-3, 4-1, 4-7, 5-1)
    Az állás: Olaszország 10 pont, Montenegró 10, Görögország 9, Románia 3, Oroszország 3, Grúzia 0 

    B csoport:
Horvátország-Szerbia 8-8 (2-3, 3-2, 1-2, 2-1)
Spanyolország-Franciaország 13-5 (2-0, 3-3, 4-2, 4-0)

    Az állás: Magyarország (már elődöntős) 12 pont, Horvátország 8, Szerbia 7, Spanyolország 7, Németország 0, Franciaország 0

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.