Vereség Norvégiában, hamarosan javíthatunk

Február 4-én javíthatnak   Fotó: EHF

A DVSC Schaeffler női kézilabda-csapat a veretlenek csatájára utazott Norvégiába, hogy a Sola HK ellen lépjen pályára következő Európa Liga meccsén, vasárnap este. Szilágyi Zoltán tanítványai a Podravka elleni imponáló győzelem után folytatták nemzetköz szereplésüket.

A mérkőzést, mint azt előzetesen is jelezték, végül a Solával tulajdonképpen szomszédos Stavangerben rendezték, a Stavanger Idrettshallban. A távolság ellenére a vendégszektorban is jelentős létszámú debreceni szurkoló foglalt helyet, hiszen többen is elkísérték a Vasutast a fjordok földjére. A C-jelű csoportban tehát az eddig két hibátlan mérlegű alakulat feszült egymásnak, amely összecsapásra Hornyák Dóra és Jovovics Jovana nem utazott el sérülés miatt, így ők továbbra sem álltak az edző rendelkezésére.

A mérkőzést a vendéglátók kezdték jobban. Bár úgy tűnt, a Loki lépést tud tartani a norvég ellenfelével, a hazaiak hamar elkezdték kialakítani magabiztos előnyüket dinamikus taktikájukkal, mozgékonyságukkal, és a kulcshelyzetekben felülmúlták a piros-fehéreket. A DVSC Schaeffler kevés szerepet adott a szélsőknek, sokkal inkább az átlövésekre alapozott. Érződött az első félidőben mutatott játékon, hogy a Szilágyi-csapatnak igenis van keresnivalója a mérkőzésen, de nehezen találja a rést a Sola falán. Mindehhez az is társult, hogy a mindösszesen egyetlen légióst felvonultató norvégok majdnem tökéletes statisztikával kísérleteztek. A vendégeket az ifjú irányító, Vámos Petra vitte a hátán, aki többek között a mérkőzés elején szépségdíjas, alulról indított bombát küldött a hálóba. Az átlövők is fontos szerepet játszottak az első félórában, Kácsor Gréta játéka és lövései segítették a magyarokat, hogy zárkózzanak ellenfelükhöz, azonban a beállókról, így Füzi-Tóvizi Petráról és Bordás Rékáról is elmondható volt, hogy hasznosan szálltak be a meccsbe. Az első felvonásban mégis, mondhatni, túl sokat kapott a DVSC Schaeffler a rengeteg csellel operáló, igen mozgékony norvégoktól. A szünetben 19-13 állt az eredményjelzőn.

A fordulást követően egészen más arcát mutató Debrecen futott a pályára. Olvadni kezdett a különbség, a Sola pedig hét a hat elleni játékra kötelezte el magát. Több kevesebb sikerrel, ugyanis a jóval szervezettebben kézilabdázó Loki felülkerekedett ellenfelén, és egyre több támadást védekezett ki. A kulcspillanat végül az volt, amikor labdát szereztek Mariana Costáék, a brazil szélső pedig félpályán túlról lendített a kapuba. A második félidő tizenharmadik percében a norvégok mestere kikérte harmadik idejét is, az állás ugyanis immár döntetlen volt 22-22-nél. A Vasutas olyan jól játszott, hogy a vendégszektorban még a klub vezetőségének tagjai is felcsaptak szurkolónak. A Sola aztán a félidő derekán magára talált, és újra elkezdett kezdeményezni ellenfelével szemben. A hazaiak játékához, illetve fölényéhez kétségtelenül óriásit tett hozzá a holland hálóőr, Duijndam, aki egymás után mutatta be a hibátlan védéseket. Öt perccel a vége előtt nem is maradt nyitott kérdés, a Sola eldöntötte, a találkozó zárómozzanataként azonban Töpfner Alexandra kapott gyors indítást, és, hogy a gólkülönbséget sikerüljön javítani, védhetetlenül bombázott a hálóba, beállítva a végeredményt: 30-25.

A veretlenek csatáját tehát a hazai pályán kézilabdázó Sola HK nyerte, amely immár 6 ponttal áll a C-kvartett élén, mögötte 4 egységgel a cívisvárosiak. A két együttes azonban hamarosan újra találkozik egymással, a következő EL-meccsén, február 4-én ugyanis a DVSC Schaeffler a Hódosban fogadja norvég csoportriválisát. Addig még két bajnokit is vív a Debrecen, mindkettőt hazai pályán. Először csütörtökön érkezik a Békéscsaba, majd vasárnap a Kisvárda látogat Debrecenbe.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.