Újra élen vágtat a Lokomotív

Loncar öröme  Fotó: DVSC

Vasárnap este rangadóra gyülekeztek a szurkolók a Nagyerdőn. A cívisvárosba ugyanis a tavalyi ezüstérmes, az élmezőnyben menetelő Kecskemét látogatott. Pontatlan játékkal tűzdelt első félidő után aztán diadalt aratott a Loki, majd ismét az élre állt a bajnoki tabellán.

Az időjárás korántsem volt kegyes a Loki-családhoz. Olyannyira nem, hogy az előzetesen tervezett családi napot is el kellett halasztani az esős idő és a hűvös levegő miatt. A drukkereket azonban ez sem vetette vissza és több mint négy és félezren látogattak ki a piros-fehér arénába. Miután útjára indult a labda, kemény küzdelem folyt a pályán. Egyik fél sem tudott igazán közel férkőzni a másik kapujához, a Kecskemét pedig igyekezett beszorítani vendéglátóját. Pontatlan passzokból és elhagyott labdákból sem volt hiány, de egy-két ziccer is adódott. Bódi Ádám és Szécsi Márk is lehetőséghez jutott, de nem sikerült azzal élnie egyiküknek sem. A szurkolók által gyakran kifogásolt játékvezetői ítéletek sem emelték a játék színvonalát. A félidőben 0-0 állt az eredményjelzőn.

A fordulást követően aztán megélénkültek a hazaiak. Hatalmas elánnal küzdöttek Bárány Donáték. Az ifjú támadó a 62. percben forintos labdát kezelt a kecskeméti tizenhatoson belül, majd legurítása után Stefan Loncar érkezett hibátlanul, és bombázott a hálóba, megszerezve a vezetést. A gólt követően még tovább nőtt a Loki egyébként sem csekély játékkedve, és négy perccel később Kusnyír Erik szerzett labdát, majd mutatott be látványos szólót. Egészen a kapuig menetelt, majd pontosan célzott Varga hálójába. A Debrecen ezzel már magabiztos kétgólos vezetéssel robogott a három bajnoki pont felé. A lefújásig már nem érkezett újabb hazai gól, a lilák pedig válaszolni sem tudtak. Így újabb győzelmet aratott Srdjan Blagojevic alakulata, ezúttal fontos rangadón.

Újabb impozáns sikerével ismét az élre ugrott a debreceni alakulat, és méltán bajnokesélyesként küzd a további pontokért – megint a régi daliás időket idézve.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.