Esküvel rajtra készen – indul az EUG 2024

De-Mi, a hivatalos kabalafigura

Magyarország történetének legnagyobb sporteseményét rendezi Debrecen és Miskolc az elkövetkező két hétben. Az Európai Egyetemi Játékok (EUG 2024) magyar sportolói letették az esküt, a helyszínek pedig rajtra készek.

Hivatalosan július 12-én kezdődik az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA), a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetséggel és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel, valamint Debrecen és Miskolc városával közösen rendezi meg a 2024-es Európai Egyetemi Játékokat. Noha mindkét magyar nagyváros sportélete virágzik, valamint elkezdődött az élsportolók nyári felkészülése, a világ most mégis az egyetemi sportra fog fókuszálni kettő héten keresztül, így Európa központjává válik Magyarország. Annál is inkább jelentős esemény ez, hiszen hazánk ehhez fogható méretű sporteseményt még soha sem szervezett. Több mint 5000 résztvevő jóvoltából fog megvalósulni a rendezvény. Bár az ünnepélyes megnyitót július 12-én tartják, a csaták már az azt megelőző napokban elkezdődnek a különböző pályákon, játéktereken.

A cívisvárosban gyakorlatilag város- és Egyetemváros szerte egyetemi sportolókkal lesznek tele az utcák, csarnokok. A Dóczy József utcai Sportcampus létesítményei, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, a Főnix Aréna, valamint az Egyetem tér is a rendező helyszínek közt lesz, míg a Miskolci Egyetem impozáns infrastruktúrája és a város sportlétesítményei is egyedülálló hangulatban várják a főszereplőket és szurkolóikat.

A Debreceni Egyetem Aulájában a sportolói eskütétel végén köszöntötte a nagy menetre indulókat az esemény kabalafigurája, DeMi, a szívós és kitartó hiúz, aki a két szervező városról kapta a nevét.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.