Példásan és sokáig valós erején felül küzdött a magyar labdarúgó-válogatott, ám végül sima, háromgólos vereséget szenvedett a címvédő Portugáliával szemben az Európa-bajnokság június 15-i játéknapján.
Pedig bő nyolcvan percig úgy festett, teljesíthetik legmerészebb álmainkat a fiúk, és a lefújás után újra ellephetik a világhálót az ötszörös Aranylabdás Cristiano Ronaldoról készült mémek. A portugálok legjobbja ugyanis játékban meglehetősen keveset, ám bosszankodó testbeszédből annál többet mutatott a Puskás Aréna csaknem hetvenezres népének. Köszönhetően az Orbán-Szalai-Botka védőhármas masszív, ellentmondást nem tűrő védőmunkájának, a nagyszerűen repkedő Gulácsi Péternek, a fáradhatatlanul és megbízhatóan robotoló Fiola Attilának és Nagy Ádámnak, az ügyesen keverő Sallai Rolandnak. Nem utolsósorban pedig a világ egyik leghírhedtebb védőpárosával szemben is eredményesen harcoló Szalai Ádámnak, aki veszélyes fejesén és életerős átlövésén túl többször is eredményesen tartotta meg a labdát a nagy energiákkal rárontó, eszközökben nem mindig válogató Ruben Diassal és Pepével szemben.
Mindenképp említést érdemel még az ifjú Schafer András középpálya tengelyében mutatott rátermettsége, agilitása, fiatalos vagánysága, no meg Lovrencsics Gergő teljesítménye is, aki egy-egy aggasztó figyelmetlenség és kezdeti pontatlanság után olyannyira képes volt felvenni a ritmust, hogy egyenesen a valódi adok-kapok küzdelem egyik kulcsszereplőjévé lépett elő.
Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt a lelátón tízezrek, a szurkolói zónákban, kocsmákban és magyar otthonokban pedig milliók szökkenhettek talpra, miután a Sallai Rolandot váltó Schön Szabolcs kapott labdát a jobboldalon, néhány ügyes húzással lövőhelyzetig jutott, majd kíméletlenül zúdított a vendégek kapujának alsó sarkába. A jelenetsor egyetlen szépséghibája, hogy lesen kapta az átadást, így bármennyire fájt szívünknek, a néhány bántón rövidke pillanat után elillanó katarzisból fölébredve el kellett ismernünk, hogy jogosan érvénytelenítette találatát a rutinos török sípmester.
Ami aztán a másik oldalon, Gulácsi kapuja előtt történt, a legkellemetlenebb fajtából való forró zuhannyal ért fel: előbb a Borussia Dortmund villámléptű szélsője, Raphael Guerreiro eresztett meg egy lapos lövést a jobb sarokba Rafa Silva megpattanó beadásából, majd az Orbán szabálytalanságáért megítélt büntetőből az addig szinte semmit nem mutató Ronaldo döntötte el a meccset. A Juventus gólvágója egy pontos és ötletes összjáték eredményeként a ráadás perceiben is bevette a Rossi-fiúk kapuját, beállítva a 0-3-as végeredményt.
* * *
A hármas sípszót övező vastaps és a lelátó szűnni nem akaró morajlása azonban hű visszajelzése és elismerése volt mindannak, amit ezen a napsütéses nyár eleji délutánon, a nemzetközi futball egyik legnagyobb ünnepén a pályán láthattunk fiainktól. Merthogy kiállásban, felfogásban és felkészültségben újfent kifogástalant nyújtott a két kulcsemberét is nélkülözni kényszerülő együttes. Nyugodt szívvel és büszkén jelenthetjük hát ki, hogy a futball méltó díszletben tért haza, és amennyiben folytatják a fiúk, amit a kontinensviadal első erőpróbáján elkezdtek, netán még egy kicsivel több szerencse is kíséri erőfeszítéseiket, Franciaország és Németország ellenében is örömteli pillanatokat szerezhetnek sokmillió magyar szimpatizánsnak. Mert arról újfent meggyőződhettünk, hogy a futball, különösen a jó futball összeköti sikerre, de mindenekelőtt talpraesett, elszánt és bátor csapatteljesítményekre éhes nemzetünket.
Tóth Sándor
Új hozzászólás