Életem autói 3.

Az aranyautó

A Fellini rendezte Dolce Vitában a római Trevi-kútban megmártózó Anita Ekberg nem ruhátlanul fürdött. Sőt, tulajdonképpen nem is fürdött, hanem egy fekete estélyi ruhában besétált a vízbe. Úristen, de hogyan? Mégis, minden érett férfi emlékében, a szökőkútban egy csodálatos szőke meztelen idea képe maradt meg.

Audi 100, a német megbízhatóság

1986-ban Baján voltam katona. Páncélos csapatszállító jármű sofőrjeként soroztak be. Mivel, a harci járművek kétéltűek voltak, fontos volt, hogy az újoncvezetők a kiképzés előtt bizonyosságot tegyenek feletteseiknek az úszótudásukról. Egy szombati napon kivittek minket a városi fürdőbe, és ott kisgatyára kellett vetkőzni. Ott álltunk a kétméteres medence szélén libasorban, mind a huszonhárman. Rajtunk csak a két számmal nagyobb sz.rbarna katonai alsógatya volt, amely ha vizet látott, képes volt hat-nyolc liter vizet is magába szívni. A medence túlsó végén a nyolcfős főiskolás lánycsapat annyira röhögött, hogy majd vízbe fúltak.

Hát, igen! Fürdőzés játszotta a főszerepet mindkét emlékképben. Pancsolni lehet elegánsan, könnyedén, és lehet kínkeservesen, nevetségesen is.

Nekem a német autók jelentik Trevi-kútat. Tudom, amit leírok, színültig tele van elfogultsággal. Ez van. Vállalom.  Apám már rég megmondta, hogy hamar eljön egy férfi életében, az a pillanat, amikor lehajtott vécédeszkával, ülve pisil. A kerékpárok közül is a nőit választja, mert arra könnyebb felülni. Na, ebben a korban vágyik nagyon az egyszeri halandó egy problémamentes, és biztonságos autóra. Számomra a német autó olyan, mint a nyolcvanas évek elején a Debreceni Jazz Napokon szerepelt NSZK big band. A nevükre már nem emlékszem. A berlini nagy zenekar nem volt fiatalos lendületű. Előadásuk nem volt tele légből kapott improvizációkkal. „Csak” éppen minden úgy ment, mint a Junghaus óra. Precízen, pontosan, megbízhatóan. Az ezredforduló tájékán épp egy vendéglátóegység beindításán fáradoztam, és még kellett volna pár százezer forint. Eladtam a fiatal VW Ventomat, és hogy ne maradjak kocsi nélkül, egy ismerős autókereskedőt kértem meg, hogy nézzen már nekem valami olcsó járművet, ami egy évet kibír. Józsi két nap múlva hívott is, hogy megvan az új gépem. A kereskedésben az irodaépület mögött, egy 28 éves „szivar” becenéven elhíresült Audi 100 várt rám. Ami először letaglózott, az a színe volt. Pezsgő metál arany. Ez, akkor nagyon nem volt divatos szín. Éreztem, ha ebben ülve végig hajtanék a Piac utcán, bizton vállalnám a nem létező másságomat. A kocsi 120 ezer forintba került. Az árát, a márkás beépített rádiós magnó dobta meg. A kocsit egy öthengeres, soros, benzines, 145 LE-s motor hajtotta. A kocsi olyan nyomatékos volt, hogy a városban közlekedve könnyedén kanyarodtam hármas fokozatban vele. A szervokormányon kívül, semmi extra nem volt benne. Semmilyen hárombetűs marhaság. ABS, ESP, stb. Az öreg Audi ment, mint a tank, és tette a dolgát. A nagy bálnával hamar összebarátkoztam. Egy hétköznap délután, éppen be akartam kanyarodni egy Péterfia úti udvarra. A kapu mögül előbb kiengedtem egy éppen kihajtó autót. Szépen kiraktam az indexet, és vártam a szabad bejárásra. Azért óvatosságból, figyeltem a mögöttem lévő forgalmat. Szépen mindenki kikerült. Kivéve, egy Ford Scorpiót vezető nőt. A kormányt tíz óra, tíz percben fogta. A szája szélében cigi lógott. A szemében, a nagy távolság ellenére valami eszelős fényt láttam megvillanni. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez az őrült nőszemély belém jön. Hirtelen egyesbe raktam a váltómat, és próbáltam menekülésre fogni a dolgot. Amikor belém csattant, hatalmasat ugrott alattam a másfél tonnás Audi. Hátracsapódó fejemet a biztonságos fejpárna fogta meg. Kiugrottam a kocsiból. Döbbenten láttam, hogy a nő már rég kiszállt a Fordból. Az ütközés következtében a homlokára égett a cigaretta. A sokktól némán bámulta a kocsiját, amely döglött bikaként hasalt az aszfalton. A hűtővize mind elfolyt. Az autó eleje, szó szerint, eltűnt. Nézem az enyémet. A hátsó lökhárító műanyag bevonata megrepedt. Mivel sérülés nem történt, illetve nem ért különösebb anyagi kár, udvariasan elbúcsúztam. Azért a szomszéd utcában csak megálltam, és alánéztem a kocsimnak. Az Audi lökhárítójának műanyag takarása alatt 3-as lemezből hajtott széles „U” vasprofil volt, amely három ponton volt hozzárögzítve a másfél tonnás karosszériához.

Eltelt pár év, és minden papírvékonyságú kocsinak szériatartozéka lett a légzsák, amely szépen ki is nyílt az ütközéskor. A vezető gyomrában.

dalnoky

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.