Négy gól, három pont, vasakarat – él a remény

Benedek Tiborra is emlékeztek  Fotó: Derencsényi István

Megszerezte kényszerszünet utáni első győzelmét a DVSC labdarúgócsapata. Kondás Elemér tanítványai valósággal átgázoltak a Diósgyőrön a Nagyerdei Stadionban, életben tartva ezzel a Loki bennmaradási esélyét.

A debreceni futballisták végre a helyzet súlyának megfelelő lelkesedéssel és elszántsággal futottak ki a gyepre a szokatlanul későn, 21 óra 5 perckor kezdődő keleti derbin. Ennek nagyon hamar, már az első negyedórában meglett az eredménye: Szécsi Márk tavalyi formáját idézve előbb külsővel lőtte ki Danilovic kapujának hosszú alsó sarkát, majd a tizenhatos vonaláról zúdított a léc alá, miután az egykori Zilahi-díjas Dusan Brkoviccsal nézett farkasszemet.

A két gól megnyugtatta a piros-fehéreket, ám ez nem járt együtt elkényelmesedéssel. Taktikusan és racionálisan futballoztak a vendéglátók, miközben a lelátó népe eksztázisban tombolt. Apropó lelátó: a hazai drukkerek kiírással és “Benedek Tibi”-skandálással emlékeztek a magyar sport egyik legnagyobb legendájára. A szektorok pedig végre teljesen megnyíltak, és bár így is alig negyedház gyűlt össze az arénában, a leállás előtti nézőszámokkal összevetésben már ez is egyértelmű előrelépésként könyvelhető el.

A DVSC játékában a pólóklasszisra jellemző vasakarat is visszaköszönt. Mindezen felül a szezon talán legjobb teljesítményét nyújtotta a gárda az első felvonásban, amelynek megkoronázásaként a hajrában az előrehúzódó Szatmári Csaba bólintotta be a harmadik cívis találatot Tőzsér Dani kifogástalan ívben tekeredő beadása végén.

A háromgólos előny birtokában Varga Kevinék átadták a területet a borsodiaknak, akik ki is dolgoztak néhány helyzetet a folytatásban, gólt azonban a Loki szerzett. Trujic harcos labdaszerzése után csak szabálytalanul tudta őt feltartóztatni védője, a jogos büntetőből aztán Tőzsér bombázott egykori csapattársa hálójába, beállítva a 4-0-ás végeredményt.

Kiütéses sikerével a DVSC két pontra zárkózott a Pakshoz és az Újpesthez képest, ám ahhoz, hogy legalább egyiküket maga mögé utasítsa, már nem szabad hibázni a hátralévő két körben.

OTP Bank Liga, 31. forduló:

Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 4-0 (3-0)

Debrecen, 4650 néző

Debrecen: Kosicky - Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi - Kusnyír (Szabó B., 87.), Kundrák (Bényei, 75.) - Varga K. (Barna, 86.), Tőzsér, Szécsi (Bereczki, 75.) - Adeniji (Trujic, 64.)

Diósgyőr: Danilovic - Sesztakov, Polgár, Brkovic, Memolla (Vági, 46.) - Markvárt (Egerszegi, 46.), Iszlai - Hasani (Makrai, 75.), Rui Pedro (Molnár G., 55.), Kiss T. - Tabakovic (Ivanovski, 56.)

Tóth Sándor

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.