Megjelent az agrártámogatások átalakításáról szóló rendelet

Budapest, 2014. július 31., csütörtök (MTI) - Megjelent az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatás felső szintjének megállapításáról és a mezőgazdasági munkahelyteremtés elősegítéséről szóló határozat csütörtökön a Magyar Közlönyben.

 

    A határozat szerint a kormány úgy döntött, hogy olyan mezőgazdasági rendszert kell kialakítani, amely a jövőben több embernek biztosít megélhetést. Ezért kiemelten kívánják támogatni az állattenyésztést, a zöldség- és gyümölcstermesztést, valamint a vetőmag-előállítást. A kormány rögzítette, hogy ezt a célkitűzést figyelembe véve kell felhasználni az európai uniós és a hazai mezőgazdasági támogatásokat, továbbá az agráriumból forráskivonásra nem kerülhet sor.

    A megvalósítás érdekében a kormány felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatás kifizetését 2015-2020 között úgy hajtsa végre és jelentse be az Európai Bizottságnak, hogy 150 000 euró éves egységes területalapú támogatás felett 5 százalék, 1200 hektárnak megfelelő összeg felett 100 százalék támogatáscsökkentést kell alkalmazni az érintett mezőgazdasági termelőknél.

    A nemzetgazdasági miniszternek az állattenyésztés és más munkaigényes ágazatok támogatására a költségvetési tervezés során a Földművelésügyi Minisztérium "Folyó kiadások és jövedelemtámogatások" fejezeti kezelésű előirányzatába 2015-ben 82,579 milliárd, 2016-ban legalább 81,238 milliárd, 2017-ben legalább 79,9 milliárd, 2018-ban legalább 78,56 milliárd, 2019-ben legalább 77,22 milliárd, és 2020-ban legalább 75,908 milliárd forintot kell beterveznie úgy, hogy a forrásokat év közben zárolni nem lehet.  A miniszter emellett feladatul kapta, hogy dolgozza ki a mezőgazdasági termelők részvételének feltételeit a munkavédelmi akciótervben.

    A Miniszterelnökséget vezető miniszternek a 2014-2020 évi Vidékfejlesztési Program elkészítése és az intézkedések meghirdetése során gondoskodnia kell arról, hogy az egységes területalapú támogatási keretből évente megvalósuló támogatás-átcsoportosítás során az állattenyésztés, a zöldség- és gyümölcstermesztés, valamint a vetőmag-előállítás kiemelt támogatást kapjon. Emellett a "tejhasznú szarvasmarha állatjóléti intézkedésre" 2017-2020 között legalább évi 8 milliárd forintnak megfelelő forrásnak kell a termelők rendelkezésére állnia.

    Ugyancsak a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára által irányított szervezeti egységek Kecskemétre áthelyezéséről szóló kormányhatározat. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek és a nemzeti fejlesztési miniszternek meg kell tennie a szükséges intézkedéseket, hogy Kecskeméten 2015. január 1-jétől a munkavégzés feltételei biztosítottak legyenek.

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.