Megéheztél éjszaka? Majd lesz valahogy…

Elhúzták a csíkot

Biztosan sok fiatallal megesett már, hogy buli közben megéhezett, és jobb híján a rendelés eszközét választotta segítségül. Hazánkban, itt Debrecenben is többféle ételszállító cég munkatársai száguldoznak. Nevetséges, azaz inkább kissé abszurd eset történt épp a napokban.

A NetPincér kifejezést alighanem már mindenki hallotta kis hazánkban. Az egyik legnépszerűbb futárcsapat, szinte folyamatosan érkezik hozzájuk a megrendelés, talán nem is marasztalhatók el amiatt, hogy még a nap legsűrűbb óráiban is irigylésre méltó magabiztossággal száguldoznak – egy kicsit életveszélyesen – az utcán. Az egyetem előtti utolsó estét kisebb bulival szerettük volna eltölteni, a mulatság azonban előcsalta az éhséget. Gondoltuk, a telefonunkhoz nyúlunk. Mielőtt rendeltünk volna, az ételbárt felhívtuk, ahonnan készségesen tanácsolták, hogy bátran használjuk a NetPincért, zárás előtt még van lehetőségünk, ugyanis a cégüknek nincs saját kiszállítója. A rendelést jóvá is hagyta az alkalmazás, ám gyanús volt a kiszállítási idő, illetve, hogy nem csökkent, hanem nőtt. Már félóra is eltelt, majd negyvenöt perc. A kései lakoma sehol, a telefon képernyőjén két értesítés: az ételbár bezárt, rendelés törölve. Kínos mosolyok övezte kérdések hangoztak el csekély társaságunkban, de választ nem kaptunk, csak csendet a sötét éjszakától. Ez most tényleg megtörtént, vagy valamiféle szánalmasra sikerült kandikamera?

Az ügyfélszolgálat segítségét kértük. E pillanatig semmiféle visszajelzés nem érkezett, így jobb lehetőség hiányában az ételbárhoz fordultunk. Most figyeljen a tisztelt Olvasóközönség! A futárcég a jóval a zárás előtt leadott rendelést csaknem félórával a jóváhagyás után, tizenöt perccel a zárás után(!!!) továbbította az étteremnek a hivatalos adatok szerint. Remélhetőleg legalább az előre elutalt pénzt visszafizetik!

Tanulság? Az van, sőt, azt hiszem, csak az van. Kaja ugyanis, amit rendeltünk, sehol. Nem tudom, hogy az a megdöbbentőbb, hogy ilyesfajta baki egyáltalán megtörténhet a huszonegyedik században, vagy az, hogy a technika még mindig képes ennyire az ember ördögévé válni, hogy csaknem 30 perc kelljen ahhoz, hogy egy rendelés egyik eszközről a másikra megérkezzen!? Még egy fontos tanulság: éjszaka jobb inkább a jól bevált, „békebeli” módszer – látjuk, mennyire megbízhatatlan minden és mindenki, hogyha az egyszerű modern technika is a magát felelősnek tartó ember kezébe kerül. Semmi rendelés, semmi digitális kütyü…hazamenni és belakmározni. Nekünk bevált azon az éjszakán.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.