Ismét kórusverseny Debrecenben

Egy korábbi folklór bemutató

Debrecen (MTI) - Tizenkét ország 20 kórusának részvételével rendezik meg a 27. Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyt és Folklórfesztivált Debrecenben július 7. és 10. között - közölték az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón.

Komolay Szabolcs alpolgármester emlékeztetett: a nemzetközi kórusversenyt Gulyás György karnagy, főiskolai tanár alapította, és az első megmérettetésnek 1961-ben adott otthont a város. Hozzátette: a verseny az évek során a világ egyik legjelentősebb olyan rendezvénye lett, amelyen az 1945 után keletkezett, kortárs kórusműveket mutatják be. Az alpolgármester hangsúlyozta: az idei esztendőt Bartók Béla születésének 135. évfordulója tiszteletére a kormány Bartók-évvé nyilvánította, és a kórusverseny megrendezéséhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma 36 millió forint támogatást biztosított.

A versenyen öt kategóriában - gyermek-, ifjúsági- és egynemű karok, kamarakórusok és vegyeskarok - mérik össze tudásukat - mondta Balogh József versenyigazgató. Valamennyi kórusnak kötelező és szabadon választott művekből összeállított programot kell előadnia, és az elődöntőben, illetve a döntőben egy-egy kortárs magyar művet is be kell mutatnia - fűzte hozzá.

Magyarországot Sopronból a Kórus Spontánusz vegyeskara, a debreceni Lautitia kórus gyermekkara, illetve ifjúsági kórusa, valamint a szintén debreceni Kodály Zoltán ifjúsági vegyeskar képviseli, és érkeznek kórusok Indonéziából, Németországból, Szlovéniából, Oroszországból, Japánból, Lettországból, Észtországból, Izraelből, Hongkongból, Olaszországból és Ukrajnából is.

A kórusversenyt a szervezők igyekeznek minél közelebb vinni a debreceniekhez is - fogalmazott Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője. Ennek érdekében a kórusok a város közösségi terein, templomokban, utcai villámkoncerteken is fellépnek majd, illetve jótékonysági hangversenyeket adnak kórházakban, idősotthonokban. A világszínvonalú versenyprogramot a Kölcsey Központban rendezik, esténként pedig az érdeklődők a kórusokkal találkozhatnak a Déri Múzeum parkjában, ahol a folklór előadásokat követően hazájuk népi hagyományaiból is ízelítőt adnak.

A nyitó- és a nagydíjas hangversenyt, valamint a zárókoncertet a Bartók Rádió élőben közvetíti.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.