Karsai Sándor

Karsai Sándor

Karsai Sándor 1951-ben született Debrecenben. Házas, négy gyermeket nevelt fel, valamennyien diplomások. A 9-es körzet disz-es jelöltje munkaviszonyát lakatosként kezdte, majd műszaki ellenőrként dolgozott tovább. A Mechwart András Szakközépiskolában érettségizett, ám pályamódosítás után a biztosítási szakmában helyezkedett el. Eredményes munkájának köszönhetően régió igazgató lett, közben elvégezte Budapesten a Newport lnternational University közgazdasági szakot. 1998-ban megalakította saját cégét, és mint tulajdonos ügyvezető igazgató végzi munkáját. A vállalkozást párjával vezeti, és két alkalmazott segíti, hogy a több száz ügyfelüket az igényeknek megfelelően tudják kiszolgálni. Az eddigi tapasztalatait szeretné a körzete javára fordítani.

- Miért szeretne önkormányzati képviselő lenni?

Úgy érzem, hogy a körzetemben a lakók érdekeit a mostaninál sokkal erőteljesebben kell képviselni. Már régebben is segítettem egyes problémák megoldásában, és úgy gondolom, hogy fel kell vállalnom az érdekeink képviseltét, a jobb körülmények kialakításáért.

- Miért éppen a DISZ Közéleti Kulturális és Sport Egyesületet választotta? Miért nem egy erős pártot?

Pontosan azért a DISZ-t választottam, mert nem politikai tömörülés, hanem civil szervezet, amely segíteni próbálja a város vezetését a jobb eredmények elérésében.

- Városi szinten mit tart fontos teendőnek?

Véleményem szerint a város külső kerületeit kellene fejleszteni, a belvárosban pedig az építő munkák miatt komoly parkolási gondok vannak, amin segíteni kell, nem pedig büntetni.

- A lakókörzetében mire lenne szükség?

A 9-es körzetben nagy szükség lenne: orvosi rendelőkre, postahivatalra, a beépítés alatt álló területeken a közvilágítást sürgősen meg kellene oldani. A körzetemben egy játszótér épült, de a sok kisgyermekes család miatt sokkal többre lenne szükség. A nagymértékű hajléktalanság elkerülése érdekében sok család kiköltözött a Biczó István kertbe, engedély nélkül épített lakásokba. Ezeknek az építményeknek meg kellene adni a fennmaradási engedélyeket. Ezzel segítenénk a lakóknak újra talpra állni. A területünkön lévő önkormányzati ingatlanok rendszertelenül vannak karban tartva (parlagfű mentesítve), ezen is sürgősen változtatni kellene.

A körzetemben lévő választók, akik rám szavaznak, remélem, elégedettek lesznek munkámmal, és jó döntésnek fogják tartani, hogy képviselőnek választanak.

A DISZ és dr. Dobrossy István polgármesterjelölt támogatja