Fáznak, hogy ne fázzanak

Keményen meg kell dolgozni a tüzelőért

Így, a tél közepén az ember komoly gondja, hogyan, mivel fűtsön. Természetesen mindenki szeretne a költségeken faragni. Vannak, akik fűtési számláikat nullára szeretnék lecsökkenteni.

Amúgy nem lehetetlen. Két módja mindenképpen van. Az egyik a „facsinálás”. Hajdúhadház lakosságának egy része ebben nagymenő. Kimennek az erdőre (teljesen mindegy, kinek tulajdona), és derékmagasságban vágják a fát. A favágók végig állnak és figyelnek, nehogy a terület gazdái vagy a rendőrök rajtuk üssenek. Nos, ez falopás. Büntetendő.

A fagyűjtésnek azonban akad legális módja is. Nagyobb vízfolyások mentén lakók élnek a lehetőséggel. Jelentősebb vízszintemelkedésekkor, árvizek alkalmával rengeteg fát hoz a sodor. Nem tudni, kié, honnan ragadta el az ár, azaz szabad a préda. Az uszadékfa gyűjtése nem büntetendő cselekmény.

Modern korunkban már mobiltelefonon tartják a kapcsolatot. A család egy tagját a folyó mentén feljebb küldik. Ő jelzi egy-egy sodródó farönk érkezését. A család legügyesebb tagja ladikba ül, elébe megy a fának. Amikor meglátja, mellé evez. A fát megcsáklyázza, majd a kézügyben lévő kötelet ráköti az uszadék egy erős ágára. Továbbra is az árral sodródva lassan a part felé kormányozza lélekvesztőjét. A kikötő kötéllel ügyesen körbeteker egy vízszéli nyárfát, matrózcsomóval rögzíti. Engedi a szerzemény partközelbe úszását, majd egy erős mozdulattal annak kötelét is a nyárfára tekeri. A legfrissebb szerzemény a korábban kifogott társaival várja a víz apadását, szárazra kerülését. Ekkor jön megint a fahalász, és zsákmányait motorfűrésszel feldarabolja, szárításra házához szállítja. Ettől a pillanattól fogva garantáltan nem lesz többé gondja a téli tüzelőre, ráadásul szerzeményéért egy fillért sem fizetett.

Aki a Tisza tokaji szakaszán a gáton sétálgat, jó néhány halászott, kikötött fakupacot pillanthat meg.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.