Dupla nulla

Úgy tűnik, ebben a bajnokságban nem terem babér a Loki számára. A szombati, pécsi döntetlen után jelentősen veszni látszanak a dobogós álmok, ezzel együtt a nyári nemzetközi kupa szereplés lehetősége. Pedig az UEFA épp a minap jelentette be, hogy megemelte a csapatok számára kifizethető fellépési díjakat.

Valami nem stimmel a csapat körül. A tiszta vizet viszont nem nekünk kell a pohárba önteni. Kondás Elemér a meccs után a pálya talajára is hivatkozott. Ugyanezt tette a vesztes szombathelyi találkozó után is.

Pedig az ellenfelek is ott kergették a labdát. Azon a gyepen. Illetve bocsánat. A színes bőrt csak mi kergettük a Mecsek alján, mert nem nagyon találkoztunk vele.

Hiányzik sok minden manapság a fiúkból. Elsősorban a tűz, az alázat, a hozzáállás. Én nem mondom, hogy nem szeretnének összeborulni egy-egy berúgott gól után, de valljuk meg, a mostani, szombati 90 perc alatt a baranyaiak kapusának egyetlen lövést kellett hárítania.

Mondják, nincs pénz. A tulajdonos egyetlen petákot nem ad a kötelezőn kívül, azt is csak csordogálva, hol jobban jön, hol kevésbé. Pletykálják, hogy ki szeretnék vásárolni Szimát a tulajdonából, erre állítólag - ez is csak szurkolói mende-monda - a volt polgármesterünk Kósa Lajos tesz lépéseket, hogy ő lehessen az elnök. Én már benne is lennék, de semmi konkrétum, inkább csak rosszindulat. Mert ugye akkor a politika jelentősen átveszi a hatalmat a labdarúgás felett. Nem mintha most nem így lenne.

Gondoljátok meg proletárok! Most április 4-én mi a helyzet? A Vidi tulaja az a Garnacsi, aki Orbán bizalmasa, az MLSZ elnökségének a tagja. A Fradinál a Fidesz pártigazgató Kubatov az úr, a szintén dobogós MTK-t Deutsch Tomi igazgatja és akkor még nem beszéltünk az ETO-ról.

És itt álljunk meg  egy pillanatra! A politika most vakarhatja a fejét. Mert belerottyantott a saját gatyájába egy adaggal és ugye a szarból nem lehet várat csinálni. A győri polgi - aki MOB elnök, olimpiai bajnok - tehát egy fenékkel két lovat is megül - ezt láttuk anno az ötkarikás játékokon - most azért lobbizik, hogy a joghézagok lehetőségét kihasználva bent tartsa a kisalföldi fiúkat az NB I-ben. Így most ez az ügy lefoglalja a kormány energiáit. A Loki tehát ejtve, oldja meg a kaszinós, ahogy akarja. Csakhogy akkor egyedül maradtunk. Pénz,  paripa és fegyver híján marad tehát a dupla nulla.

Egy illetékes azt mondta, a főnökök el sem tudják képzelni, hogy a nyáron üres lesz a Nagyerdei Stadion, nem lesznek benne kupa meccsek. Fejek fognak hullani. Pedig ha őszinték lennének legalább egymáshoz, akkor rájönnének, üzletileg ez a legjobb. Kétezer nézőre nem kell infrastruktúra, személyzet, takarítás, biztonság, meg minden egyéb. Lehet, kevesebbe kerül így a hús, mint a leves.

Én azonban örülnék, ha bevásárolnánk és kifőznénk valamit a javakból. Még annak az árán is, ha főszakácsot, meg kuktákat váltunk. Mert mostanság nagyon egysíkú lett ez a kaja!...

Weisz György

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.