Autótorlódások és számmisztika

Árpád tér - ahol nem egyértelmű a javulás

Három hír, amelyeket muszáj kommentálni. Megújult az Echo TV. Hétfőtől új helyen, díszletekkel és műsorszerkezettel jelentkezik a kevesek által nézett, nyíltan a Fidesz mellé állt csatorna.

Kelemen Beatrix, a működtető cég igazgatóságának elnöke szerint fontos, hogy „a médiapalettán legyen egy olyan televízió, amely valódi polgári értékrendet képviseli.” Köztudottan az Echo „arca” Bayer Zsolt. Az az újságíró, aki zsidózik, káromkodik, melegebb éghajlatra küld. Úgy látszik, a tévé az általa képviselt „polgári értéket” kívánja közvetíteni.

Az átlagpolgár torkig van a szájbarágósdival. A kormány most még rátesz. A média napokig harsogta a nyugdíjasok tízezer forintos utalvány ajándékát. A kellő jóindulattal is csak szerénynek nevezhető karácsony előtti juttatás túlzott sajtófelhajtást kapott. A hatalom a nyugdíjasokat annyira bugyutának tartja, hogy külön ismertető kampányba kezdett, szájba rágni, az érintetteknek a borítékban mit kell találniuk, hogyan kell átvenniük. „Fent” úgy tesznek, mintha a szépkorúak még soha életükben nem kaptak volna levelet, híradásokból pedig képtelenek megjegyezni a küldeményben lapuló címleteket.

Ugyancsak napokig harsonázták az egészségügyiek béremelését, ám azonmód el is hallgattak, amikor „kilógott a lóláb”, a szakápolók egy fillérrel nem kaptak többet, az emelés csak béren belüli átcsoportosítást jelentett.

A győzelmi jelentésekből minden napra jut. A nemzeti konzultációs kérdőívek visszaküldési rekordjának közzétételét a polgárok már egy hete kénytelenek elviselni. Szinte hetente jelenik meg hír a foglalkoztatottság soha nem látott ívelésű növekedéséről. Az oktatás irányítói életmentő szalmaszálként kapaszkodtak a negyedikesek körében végzett, szövegértési felmérésen elért tizenharmadik helyezésébe, miközben a többi tanulmányi eredményességi mutató egyre rosszabb. Minden híradás hemzseg a számoktól, százalékoktól, csak azt nem tudni, mihez képest a növekedés. Nem inkább a számokkal történő zsonglőrködésről van szó?…, és így tovább, naponta.

A napokban Debrecen polgármestere, Papp László elégedetten jelentette ki: a belváros utcáinak egyirányúsítása felgyorsította a forgalmat. Való igaz, ám a forgalmi rendváltozás a ráhordó utakon eddig nem tapasztalt méretű közlekedési dugókat generált, ugyanis az intézkedés következtében a belváros felé irányuló forgalom egyetlen csomópontra (keleten az Attila tér, nyugaton a Nyugati és Széchenyi utcák kereszteződése) zúdul. Ezeknek a kereszteződéseknek az áteresztőképessége elégtelen. Ráadásul a kivitelezés képtelenségeket is hozott. A Miklós utcán a kiskörút előtt a biciklisávot a két, egyenesen haladó és a jobbra kanyarodó sáv közé helyezték. A kerékpárosoknak a kialakítás kész életveszély.

A Miklós utca nyugati végén a kerékpáros utat egyszerűen felvezették a járdára…, de a korábban felújított Nyíl utcán közlekedők sem boldogok: a mellékutcák felé megszüntették a balra nagyívben kanyarodás lehetőségét, a jobbra kisívben fordulásra nem építettek lehajtót, pedig lett volna hely. Az utcán folyamatosan haladó forgalmat mindig megfogják az Árpád és a Bem téri közlekedési lámpák. Úgy tűnik, a korszerűsítéseket az önkormányzat igyekszik költségtakarékosan megúszni, ami miatt viszont az elképzeléseik nem valósulnak meg.

De ez kinek jó?

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.