Felkeltünk a rémálomból

Egy szép debreceni támadás   Fotó: DVSC kézilabda

A bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC otthonában folytatta bajnoki szereplését a DVSC-SCHAEFFLER kézilabdacsapata szeptember 16-án. Pal Oldrup Jensen tanítványai a borzasztó kezdés után korrekt teljesítménnyel rukkoltak elő, s időnként kifejezetten szép momentumokat produkálva, a maradék játékidőben egyenrangú partnerei voltak a világklasszisok sorát felvonultató vendéglátóknak.

A keretben ezúttal már helyet kapott a szezont sérülten indító Oguntoye Viktória. Lotte Grigel viszont kisebb sérülése miatt nem tarthatott társaival, ám a pénteki, Kisvárda elleni bajnokin már minden bizonnyal újra bevethető állapotban lesz.

Mieink a Triffa-Varsányi, Bulath, Despotovic, Tóvizi, Zamfirescu, Vantara-Kelemen sorral vetették magukat küzdelembe, míg győri oldalon a Kiss-Knedlikova, Oftedal, Brattset, Groot, Kristiansen, Fodor összetételű hetesnek szavazott bizalmat Danyi Gábor.

S a zöld-fehérek már az első percekben nyomatékosították mindenkiben, itt bizony csak egy csapat zsebelheti be a pontokat. Pillanatok alatt elléptek mieinktől, a hetedik percben már öt góllal vezettek, ezzel együtt a debreceniek játéka sem volt híján perspektívának, apró szépséghiba, hogy a kialakított helyzeteket kivétel nélkül elrontották a lányok. Az első negyedórában írd és mondd 7(!) ziccert hagytak kihasználatlanul, mindemellett az egyébként ihletett formában védő Kiss Éva még két hetest is megfogott.

A találkozó ezen szakaszában alighanem mindenkiben felsejlett a szezonnyitó siófoki kiruccanás, ahol a Balaton-parti egylet túlzás nélkül feltörölte a padlót kedvenceinkkel. Ám együttesünk 18-8-as hátrányát követően elkezdett éledezni. A sokat hibázó Tóvizi Petra helyére remekül szállt be Bordás Réka, kétszer is beköszönt, hasonlóan Bulath Anitához, aki kissé hitehagyottá váló csapata vezérévé lépett elő, védekezésben és támadásban egyaránt hatékonyan és elszántan dolgozott, ennek megfelelően a szünetig hétgólosra csökkentettük a különbséget.

A térfélcserét követően Arany Rebeka találata nyitotta a sort, de ami ennél is fontosabb, ifjúsági-válogatott kiválóságunk becserélésével egy csapásra megszilárdult jobbszélső-védekezésünk, mely a meccs kezdeti szakaszában átjáróháznak bizonyult (Fodor Csenge szűk nyolc perc után már három találatnál járt, melyhez a későbbiekben további kettőt hozzátett, s tényleg nem érdemes szépíteni, Varsányi Nórának nem igazán volt ötlete és fegyvere arra, hogy megfékezze őt).

Amorim és Oftedal révén persze villámgyorsan csillapították a kedélyeket a hazaiak, ennek dacára sokáig úgy tűnt, sikerül vállalható, akár tíz gólon belüli különbséggel megúszni a kirándulást, hiszen Szabó Panna kifejezetten jól játszott a balszélen, háromszor volt eredményes, az utolsó negyedórára pedig Jelena Despotovic bombái is megérkeztek. Végül tizenegy fával maradtunk alul, amely mindenképp előrelépés a korábbi évek győri csörtéihez viszonyítva.

Ami viszont ennél sokkalta lényegesebb, hogy játékosaink a pokoli kezdés után sem adták fel, szívós munkával visszakapaszkodtak a meccsbe, és bár a pontszerzésre egy pillanatig sem mutatkozott reális esély, tartásukat mindenképp dicséret illeti. Ahogy jár a taps a DVSC tucatnyi szimpatizánsának is, akik vasárnap délutáni sziesztájukat áldozták fel azért, hogy elkísérjék kedvenceiket, s ha már ott voltak az Audi Arénában, végig kitartóan buzdították együttesüket, a hazai túlerővel szemben.

Folytatás pénteken a Hódosban, ahol a Kisvárda lesz az ellenfél, avagy a szezon első, közvetlen rivális elleni rangadója következik, mely rendkívül fontos lehet a végelszámolásnál, valamint a nemzetközi kupaindulást jelentő helyekért folytatott versenyfutásban.

GYŐRI AUDI ETO–DVSC SCHAEFFLER 34–23 (18–11)

Győr 3261 néző. Vezette: Felhő, Öcsi.

GYŐR: Kiss É. – Kendliková 3, Oftedal 6 (1), Groot 4 (2), Brattset 5, Kristiansen 2, Fodor Cs. 5. Csere: Tóth N. (kapus), Amorim 1, Pál T., Bódi 5, Kürthi, Kellerman. Edző: Danyi Gábor

DEBRECEN: Triffa – Varsányi, Bulath 5 (2), Tóvizi, Deszpotovics 3, Zamfirescu 1, Vantara-Kelemen. Csere: Kovács Anna 7 (3), Bordás 2, Szabó P. 3, Arany 2. Edző: Pal Odrup Jensen.

Tóth Sándor

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.