Karácsonykor mindig szakítok arra időt, hogy kedvenc filmjeimből újra megtekintsek egyet. Idén a Galaxis útikalauz stopposoknak című filmet választottam. Megtekintését elsősorban azoknak ajánlom, akik kedvelik a fanyar angol humort science fiction közegbe ágyazva.
A 2005-ben készült filmnek komoly előélete volt. A mozifilm Douglas Adams könyvsorozatának első részéből és az általa fémjelzett rádiójáték első négy epizódjából készült. A legelső kötet 1979-ben jelent meg, és mivel a BBC Publishing elutasította a rádiójáték regényként való kiadását, végül a Pan Books lett a könyv kiadója. A nyomtatott kiadvány már a megjelenését követő második héten az eladási listák élére került, és megjelenésének első három hónapjában több mint 250 ezer példányban fogyott az Egyesült Királyságban. 1980 októberében az Egyesült Államokban megjelent egy kemény borítós változat, majd 1981-ben 3000 ingyen példányt osztottak szét a Rolling Stone magazin mellékleteként. 2005-ben a Del Rey Books új borítóval adta ki a sorozatot, és egyidőben elkészítette azonos címmel a mozifilmet is, az elsőfilmes Garth Jennings rendezésében. Adams azonban már nem érhette meg a befejezést, mert 2001-ben szívroham következtében meghalt.
A filmbéli történet elején Ford (akiről kiderül, hogy nem munkanélküli színész, hanem bolygóközi stoppos) felkeresi Arthur Dent nevű barátját az islingtoni otthonában, hogy figyelmeztesse őt a közelgő világvégére. Azonban barátja éppen a háza előtt fekszik a földön fürdőköpenyben egy nagy, sárga buldózer előtt, hogy megakadályozza otthona lerombolását, ami egy tervezett gyorsforgalmi út útvonalában fekszik. Ford ráveszi a dózerolást felügyelő Mr. Prossert, hogy feküdjön egy félórára a sárba Arthur helyett, amíg ő és barátja elugranak a Ló és Lovász nevű közeli ivóba, ahol Ford elmeséli, a vogonok a Föld felé közelednek, hogy elpusztítsák, mert a bolygó hasonlóan Arthur házához, szintén egy új hiperűrsztráda útvonalában áll. Ford és Arthur űrhajóstoppal menekül el az utolsó pillanatban, és ezzel megkezdődik az űrbéli ámokfutás. Többet nem is foglalkoznék magával a cselekménnyel, inkább egy, filmben feltett, örökké aktuális kérdést boncolgatnék.
Szuper intelligenspándimenzionális lények, kiknek egérformája csak egy a mi dimenziónkba való betüremkedés, felteszik a kérdést szuperszámítógépüknek, a Bölcs Elmének az életről, a világmindenségről meg mindenről. Bölcs Elmének hét és fél millió évig tart, hogy kiszámolja a választ, és ez a 42-es szám. Azonban a kérdést feltevők maguk sem tudják, hogy mi is lenne maga a végső kérdés, amire most választ kaptak. Ezt Bölcs Elme sem tudja kideríteni, szerinte erre csak egy még nála is nagyobb számítógép képes, egy olyan komplex és kifinomult gépezet, aminek már a szerves élet is a részét képezi, és tíz millió éven át fog számolni. A neve pedig Föld. Egyébként a számolgatás során két komoly hiba is becsúszott.
Az első hibára a Vendéglő a világ végén (1980) címet viselő második részben derül fény. Nagyjából 8 millió évvel azelőtt a Földre menekült Golgafrincham népének egyharmada abban a hitben, hogy bolygójukat pusztulás fenyegeti. Így, aztán, mint Arthur Dent és Ford Prefect ki is derítik, a földi emberek nem a bolygó saját ősembereitől, hanem ezektől a golgafrinchamiaktól származnak.
„– Mit kapsz, ha megszorzod a hatot kilenccel?
– Hatszor kilenc. Negyvenkettő.
– Ennyi. Ennyi az egész.
– Mindig is tudtam, hogy valami alapvető gond van a világban. ”
Ez a párbeszéd Ford és Arthur között hangzott el.
A hatszor kilenc természetesen ötvennégy. A Föld nevű számítógépen futó tíz millió éves programnak tökéletesen kellett volna működnie, de minthogy a golgafrinchamiak érkezése hibát okozott a rendszerben, az Arthur agyában rejtőző kérdés is téves.
A második komoly hiba, hogy éppen öt perccel a program befejezése előtt a vogonok elpusztítják a bolygót, mivel az útban van egy új hiperűrsztráda építéséhez. Az egerek, hogy ne kelljen újabb tízmillió évet várni a kérdésre, ki szeretnék venni az egyik túlélő, Arthur Dent agyát abban a reményben, hogy az majd tartalmazza a választ.
Az élet, a világmindenség, meg minden című regényben, Prak, aki mindenről tudja az igazságot, megerősíti, hogy valóban 42 a végső válasz, de azt is hozzáteszi, a végső kérdés és a végső válasz egyazon univerzumban nem létezhet egyszerre. „Ha mégis megtörténne, a Kérdés és a Válasz érvénytelenítenék egymást, és velük együtt az Univerzum is megszűnne létezni, és valami más, még bizarrabb és megmagyarázhatatlanabb dolog foglalná el a helyét.”
Douglas Adamset számos alkalommal megkérdezték, miért választotta a 42-es számot. Egyébként ezzel kapcsolatosan sok elmélet született. Néhány olvasó például észrevette, hogy 613 × 913 = 4213 (13-as számrendszerben). Douglas Adams eme megfigyeléssel kapcsolatban viccesen válaszolt: „Lehet, hogy szánalmas, de 13-as számrendszerben nem poénkódom.” Adams 1993. november 3-án adta meg a végső választ:
„ A válasz nagyon egyszerű. Ez egy poén volt. Kellett egy szám, egy közönséges, nem túl nagy szám, és én választottam egyet. Bináris számrendszer, 13-as számrendszer, tibeti szerzetesek...mind teljesen lehetetlen ötletek. Ültem az asztalomnál, bámultam ki a kertbe és arra gondoltam, ..a 42 jó lesz…., és legépeltem. Történet vége.”
Most, jöjjön egy privát vélemény. Szerintem, a 42, mint eredmény, nem kitaláció. Bár a végső kérdés végül sosem derül ki, a 42 több alkalommal szerepet játszik az események során. Arthur és barátai rádiójáték-sorozat végén a Teljesútban a 42-es asztalnál ülnek, és az a Béta Klub is a 42-es szám alatt van, ahol a Föld ismételt elpusztítása idején az ötödik részben a főszereplők tartózkodnak. Ráadásul, 6x7 az 42, a világ egyik legjobb zenekara, Level 42, anyám mindig negyven túrógombócot gyúrt be, amihez a végén rendszerint hozzákerült kettőt, mert hátha átnéznek hozzánk Murvai Jociék.
dalnoky
Új hozzászólás