Szaktanácsadással egybekötött előadást tartott február 4-én a Debreceni Vasutas Művelődési Központban a bükki füvesember, Szabó György (Gyuri bácsi). Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.
- Mi motiválta önt, hogy gyógynövényekkel foglalkozzon?
- Gyermekkorom óta tanulom a gyógynövényeket, még csak 6 éves voltam, amikor nagyanyám kiválasztott és elkezdett tanítani a gyógynövények ismeretére, szeretetére.
- Milyen gyógynövényeket termeszt és melyek azok, amelyekkel szívesen foglalkozik?
- Számomra minden növény kedves, nincs olyan, amivel szívesebben foglalkozom. Termeszteni nagyon keveset és csak kísérleti jelleggel termesztünk, ilyen például az orbáncfű, citromfű vagy a szurokfű.
- Mi a hitvallása a természetes gyógymódokról?
- Mindig kiegészítő kezelésként kell őket alkalmazni az orvosi terápia mellett.
- Milyen betegségek ellen védekezhetünk gyógynövénnyel?
- Szinte talán az összes ellen tudunk védekezni, hiszen érdemes a gyógynövényeket megelőzésre is használni.
- Milyen jótékony hatásai vannak a gyógynövényeknek?
- Erre a kérdésre egy könyvet lehetne írni, számtalan. Minden növény valami mást tud. Van, amelyik immunerősítő, van, amelyik gyulladáscsökkentő, van, amelyik hurutoldó, van, amelyik izzasztó.
- Hogyan látja a magyar gyógynövény piacot?
- Szerencsére élénkül, és nagyon sokan kezdenek ezzel foglalkozni. A minőségre oda kell figyelni, de ez a vásárló felelőssége is.
- Mennyire megbízhatóak?
- Erről nem tudok nyilatkozni, nem ismerem őket eléggé.
- Milyen a mai magyar emberek gyógynövény kultúrája és annak ismerete?
Sajnos, ez is, mint minden régi dolog, kihalt és feledésbe merült. Sokan még emlékeznek, hogy nagymamájuk használta a teákat, de ők maguk már nem tudják, mi-mire jó. Lassan haladunk azért előre, és én derűsen látom a jövőt, hiszen egyre többen nyúlnak a gyógynövények után, a tudás nem fog most már elveszni, biztosan tovább tudjuk adni, legalább egy töredékét.
Somogyi Eszter
Új hozzászólás